Hírek

Kupakhorgászat az öko játszóházban


Gajáta Fanni – Makó


Kézműves foglalkozások, öko ugráló iskola, kupakmalom és hulladékhorgászás is volt a délelőtti játszóházban, amelyet a DAREH szervezett a Hagymaház emeletén. A játékok a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt remek szórakozás volt, hiszen így minden korosztály megismerkedhetett a hulladék újrafelhasználásával.

– Mind a játékok, mind a kézműves foglalkozások valamilyen úton kapcsolódnak a hulladék újrafelhasználásához. Igazából ez egy hosszú távú ismeret megerősítését szolgálná, hiszen a tudatos életmódhoz hozzátartozik a környezetünk védelme is – foglalta össze Ingász Marietta, a rendezvény egyik szervezője. – Megismerkedhetnek a hulladék felhasználással, hogy mit lehet újrahasznosítani és avval, hogy hogyan is működnek a hulladékudvarok.

Minél hamarabb ismertetjük meg a gyerekekkel a szelektív hulladékgyűjtést, annál hamarabb ráéreznek és hozzászoknak. Ezért is látogatott el rendezvényre Sisák Bernadett is, aki a másfél éves kisfiával érkezett.

– Úgy gondoltam, nem lehet elég korán elkezdeni, inkább ismerkedjen meg a korán a hulladékgyűjtés fontosságával – mondta az anyuka. – Legjobban a horgászás tetszett neki, azt tudta a legjobban értelmezni.

Brachna Vivien és Kopasz Petra a kézműveskedést próbálták ki. Mindkettőjüknek fontos a szelektív hulladékgyűjtés, a családjuk is odafigyel erre.

– Már csináltunk hóembert, papírcsillagot és papírangyalt. Azért is fontos szelektíven gyűjteni a szememet, hogy ne szennyezzük a környezetünket – árulták el a lányok.