Hírek

Drogdiszkóban mulattak a fiatalok


MH-CSMRFK


Drogdiszkót szerveztek szombaton este Mindszent külterületén. A kábítószert fogyasztó fiatalokat az egyik közösségi portálon toborozták.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozói is értesültek a rendezvényről, ezért az éjszaka folyamán több mint száz hódmezővásárhelyi és Csongrád megye más kapitányságairól érkező rendőr szakította félbe a mulatozást. Az egyenruhások a szórakozóhely csaknem valamennyi helyiségében kábítószert találtak.

A rendőrök tetten értek egy 18 éves felgyői fiatalembert, aki a marihuánát tartalmazó paketteket árulta. Tőle több tízezer forintot foglaltak le a rendőrök. Ellene kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Kihallgatását követően a hódmezővásárhelyi nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Büntetőeljárás indult az ingatlan tulajdonosa ellen is. A 61 éves Sz. Csabát azzal gyanúsítják a rendőrök, hogy kábítószert fogyasztó fiatalok rendelkezésére bocsátotta a tulajdonában lévő ingatlant.

A rendőrök 34 embert állítottak elő a rendezvényről az éjszaka folyamán. Többségük ruházatából kábítószergyanús anyagokat foglaltak le. Ellenük kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A rajtaütésről készült videó itt látható.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közreműködését is kérte. A pénzügyőrök számos szabálytalanság miatt kezdeményeztek eljárást.