Blog

Csajos kipuf(f)ogó



Nagy újrakezdő vagyok az autóvezetésben is. (Húsz évig balesetmentes, 0 km-es jogosítványom volt, legfeljebb biciklis sztorikról tudok beszámolni.) Pedig nagyon ígéretesen indult a négykerekű pályafutásom; ahogy a nagykönyvben meg van írva, 18 évesen (nem extra óramennyiség után) elsőre levizsgáztam.

Megtorpanásom és paráim csak ezután kezdődtek; ciccegések, nagy sóhajok, kormányba nyúlások, cseréljünk helyet-gyorsabban haladunk stb. típusú családi történések után, lassan magam jöttem rá, hogy ez a műfaj nem nekem való. (A környezetem sem erőltette és lassan ezt a tényt el is könyvelte.) És bár mindig meghosszabbítottam a lejárni készülő jogosítványomat, önéletrajzokban is feltüntettem ennek létét és gyakran álmodtam is éjszaka arról, hogy vezetek, két évtizedig tipikus anyósüléses csaj voltam.(Nyilván nem kellett volna feladnom, de ezen már kár lamentálni.)

Aztán az idén, mint a mesében, kaptam egy kisautót és az élettől is egy új lehetőséget. Felhívtam a korábbi oktatómat, hogy felfrissítsük az elvileg meglévő, de passzívban lévő tudományomat. (Már a telefonálástól szorongtam, az első óra előtt pedig alig aludtam.)

Az újrakezdő hónap alatt az összes sztereotípiát igazoltam, amit már tudományosan bizonyítottak. A nők óvatosabban, megfontoltabban vezetnek, ritkábban lépik át a sebességhatárt, alig követnek el szabálysértést és ritkábban okoznak balesetet. (Szóval nem bénábbak.) Viszont bizonytalanabbak a tájékozódásban, gyengébb a térlátásuk és (ezekből következően) rosszabbul parkolnak. (Külföldön a biológiai sajátosságokat figyelembe véve vannak nőknek fenntartott parkolók is.) Kevésbé jól kezelik a stresszhelyzeteket, tipikusak a koccanásos konfliktusaik. Hajlamosabbak a pánikolásra, leblokkolhatnak, ha baj adódik. Ezek tények.

És az előzőek ellentéte igaz a másik nemre. Mint ahogyan az is, hogy a fentiekből (egyáltalán nem) következő módon a férfiak (magukat) jobb sofőröknek tartják. Ezzel nincs is gond. (Hisz már az oviban is dömpereznek, a pedálos kisautóból csajoznak és dicsekednek egymásnak.) Azzal már igen, ha véleményüknek jelét is adják (verbális megnyilatkozások, lesajnáló mozdulatok, dudálás, villogás néha tényleg komoly indok nélkül.)

Pedig a probléma nem is a nemekről szól, hanem az önbizalomról (amiből bizonyítottan a forgalomban a nőknek kevesebb van), és némi toleranciáról (felmérések igazolják, hogy a nők nem rosszabbul, hanem másként vezetnek). Még akkor is, ha tisztában van mindenki azzal, az úton nem babra megy a játék és életek múlhatnak egy-egy rossz döntésen.

Szóval, valószínűleg nem leszek egy női Hamilton, de nem vagyok egy piros lámpánál átöltöző, tűsarokban vezető maca sem (a cuki cipő az ülés alatt lapul kiszállásig). Néha bénázom, de mindig tanulok belőle és folyamatosan ügyesedem. Átlagos női sofőr vagyok (nem beépített feminista ügynök) és szeretem a fair dolgokat – a forgalomban is.