Hírek

KAP és Kőhalmi nevetette a közönséget



Bojtor Boglárka – Makó


– Én Szentesről származom és Szegedre jártam gimnáziumba, így voltak makói osztálytársaim is, akik azóta már nagyon sokra vitték – mesélte Kőhalmi Zoltán, akinek ez jutott először eszébe városunkról. – Jártam én már itt – tette hozzá. – Nagyon szeretem a munkámat, hiszen kihívással teli és sok helyre eljutunk. Több meló van benne, mint ami látszik. Az, hogy mi történik a színpadon, főleg a közönségen múlik – mondta a humorista, aki azt is elárulta, hogy minden előadása előtt tornázik és skálázik az öltözőben vagy éppen az autóban.

– Sok aktualitást próbálok majd kivesézni a háromnegyed óra alatt. Szóba kerülnek a tipikus magyar dolgok is, olyan hungarikumok, melyek bennünket jellemeznek – mondta Kovács András Péter. – Állandóan izgulok, az előadások előtt mindig be vagyok tojva. Van, hogy ez nagyon sokat hozzátesz a fellépéshez és egyfajta színpadi eufóriába csap át. Ritkábban az is előfordul, hogy nagyon elfáradok benne – árulta el.

Teltház, minden jegy elkelt az estére.

A két humorista rekeszizmot nem kímélve adta elő életének apróbb részleteit. Olyan kérdéseket boncolgattak, melyek saját magukat foglalkoztatják. Kőhalmi kedvence a modern kor találmánya, a 3D nyomtató. A jövőben semmilyen foglalkozás sem lesz, csak ilyen nyomtató szerelő, hiszen ezzel mindent előállíthatunk majd. Még fűnyíróra sem lesz szükségünk, hiszen rövidebb fűszálakat nyomtatunk majd kertünkbe. Sőt a nyomtatót sem kell megvenni, hiszen ugyanilyet nyomtatunk ki azzal, amit kölcsönkértünk. Ez lesz a modernkori tyúk vagy tojás rejtélye.

KAP már az aktualitásokkal foglalkozott és a kormány tagjait a Hupikék törpikék mesével azonosítva nevezte át. Később az ünnepek témájához is elkanyarodott, szerinte a mikulás, aki olyan hosszú útról érkezik, mint azt mondja, nem verseket kér a gyerekektől, hanem a mosdót kérdezi, hiszen puttonya teli van.

Kovács András Péter nyári élményeiről is beszámolt. Egyik kisvárosi strandon egyszer a hangosbemondóba magyar nyelven közölték, hogy egy holland rendszámú gépkocsi ajtaja nyitva van. Az autó gazdája ezt nem értette, de persze sok magyar indult egyből kármentésre.  

Elmondása szerint abszolút nem homofób, sőt a Sziget fesztiválon hízelgőnek találta, hogy két nála sokkal fiatalabb srác ajánlattal kedveskedett neki, így három gyerek után.

Így sorsolták a nyerteseket.

A humoristák azt is elárultak, hogy saját életjeleneteiket viszik a színpadra, persze kicsit megspékelve azokat. Előadásuk végén két szerencsést sorsoltak, aki másodmagával érkezhet a következő estre novemberben.