Hírek

Novembertől indul a földlicit


MH


Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. elmondta a Nemzeti Földalap a megyei kormányhivatalok részére már átadta a mintegy tízezer 3 hektárnál nagyobb terület adatait, a többi, mintegy 41 ezer 3 hektár alatti földrészét pedig folyamatosan hirdeti meg, így a szerződéskötések is folyamatosak lesznek. A licitálás a megyei jogú városokban, megyeszékhelyeken, illetve a nagyvárosokban lesz, nagyjából minden másnap, az árveréseket a megyei kormányhivatalok és a Nemzeti Földalap munkatársai koordinálják.

A döntően szántó művelési ágba tartozó állami földterületek árverése várhatóan novemberben kezdődik, és néhány hét alatt lebonyolódik. A licit az 5,5 millió hektár magyarországi termőterület mintegy 7 százalékát, nagyjából 350-400 hektárt érint. A szabályrendszer lehetővé teszi, hogy átláthatóan, nyilvános keretek között történjen meg az állami földek értékesítése, így nemcsak a vásárolni szándékozók, hanem az érdeklődők is jelen lehetnek.

A törvény értelmében egy gazda maximum 300 hektárt vásárolhat, a programban helyben lakó gazdák indulhatnak, a licitáláshoz 10 százalék letéti összeg kell. Az árverés a piaci ár plusz 10 százalékról indul. Az árverésen helyben élő magyar állampolgár földművesek vehetnek részt, cégek nem.

Az árverésen az nyer, aki a legmagasabb árat kínálja, a szabályozás szerint elővásárlási jogot élveznek egyebek között a haszonbérlők. Ismertetése szerint a nyilvános árverésen garanciális feltételek mellett lehet majd földet venni, 20 évi elidegenítési-terhelési tilalom mellett, az állam visszavásárlási jogának bejegyzésével. Ha egy terület nem kel el, azt újra meghirdetik, lefelé nincsen licit, felfelé viszont nincsen határ.