Blog

Mi a baj a könyvekkel?



Meggyőződésem, hogy semmi. Ami felróható neki, arról meg nem a könyv tehet. Mini közvélemény kutatást végeztem az ismerőseim körében a fenti témában és a válaszok teljesen igazolták a felmérés igazságait: kétszer annyi nő olvas könyvet, mint férfi. (Nyilván nem azért, mert a család-munkahely-és egyebek Bermuda-háromszögében annyira unatkoznának. De a mélyebb okok boncolgatása bizonyára messzire vezetne.) Azután – állítólag – nincs rá időnk. (Ennek ellentmond, hogy 50%-kal többet tévézünk, mint húsz éve.)

Valóban sokszor komoly logisztika, de útban a munkahelyre a buszon, az orvosi váróban, lecsípett ebédidőben, vagy negyedórával korábbi ébredéssel már nyertünk néhány percet és oldalt. Persze, az sem vitatható, hogy drága egy-egy kötet. (De épp ezért ünnepi dolog és komoly megfontolás eredménye a vásárlás. Erre a gondra jó megoldás a könyvtár: nem csak a „szkriptórium” szag miatt, ami régi darabok lapozásakor érezhető, de mások benne felejtett jelzései, megjegyzései miatt is.

Külföldön láttam olyan átalakított zuhanykabint és telefonfülkét is, amelyben polcrendszert alakítottak ki és kölcsönkönyvtár üzemelt benne; szigorúan a becsületesség elve alapján. Bárki elvihetett darabot belőle és vagy ugyanazt visszahozta olvasás után, vagy egy másik, számára feleslegessé válttal pótolta. Sőt, az apró térben esőben vagy várakozás közben is hasznosan lehetett tölteni az időt. Szerencsére, már itthon is vannak jó kezdeményezések, a balatoni strandkönyvtárak, bolhapiacos cserebere lehetőségek. Trendibb az e-book és a hangos könyv.

Persze, haladni kell a korral és minden módot megragadni az ifjúság olvasóvá nevelésére. De szerintem ez épp olyan, mint az elektromos bicikli: pont a lényeg hiányzik belőle. Annak varázsát semmi nem pótolja, amikor leveszünk egy kötetet a polcról, belelapozunk, szétnyitva hagyjuk, neadjisten megszamárfülezzük, ajánlást írunk bele másnak vagy néhány fontos mondatot aláhúzunk benne. Nemrég akadt a kezembe még kisdobos koromban kapott gólyás jutalomkönyvem, (elején az érdemeimet dicsérő szöveggel) amit éjszaka zseblámpával is olvastam a paplan alatt – majdnem megkönnyeztem, annyira jó emlék volt. És ugyanígy a polcomon van az anyukáméktól kapott, szétkoptatott meséskönyvem is a kortárs irodalom mellett; ennek okát nem kell magyaráznom.

Nyilván én is szeretek tévézni és netezni (A felmérés szerint ez teszi ki a nem munkával töltött időnk 60 százalékát.) De itt azt nézhetem, hallhatom annyi ideig, amit mások gondolnak nekem; még a távirányító szabadságával együtt is. A könyvben a leírtakat viszont mindig csak én látom, olyannak, ahogyan azt én képzelem. Sokszor magányos dolog a tévé, a számítógép és az olvasás is. A különbség, hogy könyvvel a kezünkben sosem vagyunk egyedül.

Lehet a témáról vitatkozni, és tudom, hogy egy zsebben is elférő kütyüben benne lehet az egész világ és minden információ. De biztos, hogy ez jó nekünk?