Hírek

3 hét múlva lezárják a Makovecz teret


Korom András – Makó


A tegnapi képviselő-testületi ülésen a Makovecz tériek kérést felkaroló Weszelyné Végsheő Henriett érdeklődött arról, hogy áll a tér forgalmi rendjének szabályozása.

Mint arról korábban többször is beszámoltunk, az itt élők arra panaszkodtak már az előző városvezetésnél is, hogy a Hagymatikumba érkező vendégek a tárasházak előtti parkolókat foglalják el, annak ellenére, hogy a fürdőnek van saját parkolója, illetve a mögötte lévő Teleki utcán is számos autónak van helye. A Buzás Péter vezette önkormányzat azonban e panaszokat állítólag elengedte a füle mellett,

Weszelyné tavasszal kezdett foglalkozni a panasszal, s akkor kezdeményezte a helyzet rendezését. Kezdetbe úgy volt, hogy sorompóval zárják le az idegenek elől a behajtást, de a szomszédos települések ezzel kapcsolatos rossz tapasztalatai miatt (Vásárhelyen például sorozatban törték a sorompók gémjét) elálltak ettől. Aztán közmunkást állítottak, hogy figyelmeztesse a kihelyezett behajtani tilos táblára az önfeledt autósokat – ám szinte eredmény nélkül.

Siket Tibor, a műszaki iroda megbízott vezetője az ülésen elárulta: a tiltótáblák már megvannak, s jelenleg gyárták azokat a behajtást akadályozó eszközöket. Ezek kulcsait a Makovecz téren lakók kapják majd meg.

Az új forgalmi rend, melyhez helyi rendeletet is kell módosítani, az irodavezető szerint három hét múlva léphet érvénybe. Előtte azonban az érintetteket lakógyűlésen tájékoztatják róla.

A város fontosnak tartja a tér átjárhatósága, ezért annak forgalmát nem javasolják a már meglevő egyirányúsításon kívül más eszközzel korlátozni.

Ugyanis sok idős ember él itt, ezért a mentők, hulladékszállító továbbá a fürdő teherforgalmát folyamatosan biztosítani kell. A Teleki László és a Szép utca sarkán levő, valamint Makovecz téri mozgássérült parkolók megközelíthetőségét jogszabályilag kell biztosítani.

Az önkormányzat szerint javasolt a Teleki László felől a tér felé haladva mindkét oldalon a várakozás megtiltása, egészen a fürdő teherbejáratáig, illetve a téren rendelkezésre álló 10 parkolóhely parkolásgátló szerkezettel történő zárhatóvá tétele. Ezekhez egyenkulcsokat adnának ki, melyekkel a téren lakó arra jogosultak ezek közül bármelyiket használhatnák.