Blog Szekeres Anna

Nem vagyok babonás



Mondjuk, tipikusan olyan vagyok, aki mindig a szituáció után agyal azon, hogy kellett volna valami ütőset mondani vagy frappánsabban megmondani a véleményem. Akkor persze ezer jobb variáció jut eszembe.

Tehát, kapásból nem. Mert…rögtön eszembe jutna dédnagyanyám, aki mindig mondogatta, hogy a babonaság bűn, és csak azok érnek rá ilyesmivel foglalkozni, akiknek nincs elég dolguk. Meg a plébánost sem illik ugye ilyen komoly dolgokkal terhelni. Hatna még a nem egészen árnyalt feleletemre az is, hogy általános vélekedés szerint ez csak női hóbort, hát, még ha az illető szőke, akkor egyéb szellemi képességei is összefüggésbe kerülhetnek a válasszal, újabb kutatás alapjául szolgálva.

Meg valahogy gyerekesnek tűnik mások előtt azt bevallani, hogy rosszabb napokon igenis nem mindegy, hogy az a szerencsétlen fekete macska vajon most jobbról-balra, vagy fordítva ment át előttem és hogy ugye gyorsan bevillan, vajon épp péntek van-e. Vagy éppen az a jó? A cica meg lehet, hogy csak megijedt és nem is a sorsomat meghatározandó ténfergett az úton?

De vehetjük a tenyérviszketést; mert ugye ha a jobb, akkor pénzt kapok, ha a bal, akkor kiadok? Ilyenkor nem árt a barátnői megerősítés, ami végül összezavarásba torkollhat a tapasztalatok szerint, mert, hogy szerinte épp ellenkezőleg működik a dolog. Aztán közösen elröhögjük, hogy az egész azért csak van, mert valakit jól le kéne pofozni. (Lehet, hogy ezért támogatják a munkahelyeken a bokszzsák elhelyezését a pihenőben?)

Vagy az se mindegy melyik szemünk viszket, mert az lehet sírás vagy nevetés, vagy csak egy sima szemszárazság. A jókedvről jut eszembe örökérvényű családi mondásunk, miszerint aki pénteken örömködik, vasárnap szomorkodik. Zsengébb koromban bevallom, eszembe jutott a mondat, ha túl jól sikerült a hét utolsó munkanapja, de végül a bánatos végkifejlet rendre elmaradt, vagy nem ezzel hoztam összefüggésbe.

Továbbá bevallom, nem vagyok egy ijedezős típus, ennek ellenére, a nagyon kihalt, sötét területen, azért eszembe jut az a vérfarkas dolog. Persze, tudom, hogy az itt nincs, de azért a sün is úgy szuszog és mozog este, mintha…

Ugyanígy a péntek 13. Jó, oké, butaság, de ezzel sem árt óvatosnak lenni. Nem feltétlenül valami végzetes szerencsétlenség bekövetkezése miatt, de azért kisebb bosszúságok biztos nem véletlenül történnek ekkor. Főként, ha szándékosan kente be a kilincset fogkrémmel az ember párja. Tisztában vagyok vele, hogy ősrégi a trükk, de mindig bejön.

És a végére a legnagyobb kedvenceim a témában: a kéményseprők. Nem tudom, milyen érzés lehet, hogy valakinek ennyire örülnek az utcán és mindenki a sliccéhez kap a láttukon, biztos hozzá lehet szokni, mint munkaköri tartozék. Nekem mindig széles mosoly a reakcióm, de csak ha körbenéztem utána jön az a bizonyos gombfogás. Az első vakablakig. Mert nekem úgy mondták és nekem úgy teljesül.

Ebben csak egy múltkori találkozás ingatott meg, amikor beszélgethettem egy kéményseprővel munka előtt. Mondta, ne foglalkozzak a korommal-már ezért a poénért megérte-, és hogy van, aki szőrt is kér a keféből, mert az hoz igazán szerencsét. Erre nem vállalkoztam, de biztos, ami biztos vettem egy sorsjegyet a postán. Nyertem, de persze biztos, hogy csak véletlen volt.

Mert, ugye nem vagyok babonás alkat.