Makó

Zseblámpás tárlatvezetés az óvónőknek


Gajáta Fanni – Makó


Immáron harmadik alkalommal rendezték meg Makón a Múzeumok Őszi Fesztivál keretein belül a Múzeumpedagógiai Évnyitót és az Óvónők Éjszakáját. Az ünnepélyes megnyitó után délután 5 órától „Jó gyakorlatokon” vettek részt a pedagógusok, majd este éjszakai tárlatvezetéssel zárult a nap.

– A „Jó gyakorlatokra” vendégeket hívtunk meg más intézményekből, mint például Szegedről, Ópusztaszerről vagy éppen Kunszentmártonról. A csíkszeredai bábosok is elfogadták a meghívásunkat, hiszen ők is óvónők – tudtuk meg Badicsné Szikszai Zsuzsannától, a múzeum igazgatójától. – Tulajdonképpen ez egy szakmai fórum, arról is fogunk itt beszélgetni, hogy mi, illetve ők hogyan végzik a munkájukat.

A csíkszeredai Boszorka Bábcsoport tagja és a Tulipán óvoda pedagógusa, Máté Tünde elárulta, miután a makói múzeum igazgatónőjével összebarátkoztak, azután jött az ötlet, hogy eljönnek a bábcsoportjukkal Makóra.

– Örültünk ennek a lehetőségnek és a meghívásnak. Két kedvenc darabunkkal készültünk, egy népmesével, A kacor királlyal és Lázár Ervin egyik meséjével, A hapci királlyal. Meglátjuk, melyikre lesz igény és azt adjuk elő – mondta az óvónő.

A csíkszeredai óvónő elmondta: a Hagymatikumba is ellátogatnak a hétvége során.

– A MOKK 2006-ban alakult, a muzeológus továbbképzésen szeretné bevonni a pedagógusokat – mondta el Csizmaziáné Lipták Mária, a szentendrei székhellyel működő Múzeumi Oktatási és Képzési Központ (MOKK) Csongrád megyei koordinátora. – Szeretnénk, ha a tanárok bevonnák a múzeumokat a tanításba. A gyerekek eljöhetnének múzeumokba, ahol olyan dolgokkal találkozhatnak, amelyekkel az iskolai tudást elmélyíthetik, ráadásul játszani is lehet. Olyan lehetőségek rejlenek itt, amelyek az iskolában nem.