Hírek

Miniszter marad Lázár János


MH összeállítás

– Nem vagyok egy lemondós típus – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn újságíróknak a Parlament épületében azzal kapcsolatban, betölti-e a posztját azt követően is, hogy Rogán Antal a Fidesz leköszönő frakcióvezetője Orbán Viktor miniszterelnök politikai kabinetfőnöke lesz. Mint mondta, az ezzel kapcsolatos megbeszéléseken világossá tette, mást nem szeretne, csak azt, hogy ha változnak a személyi feltételek, akkor a felelősségi viszonyok tiszták legyenek. Kijelentette: Rogán Antal tudására, felkészültségére a miniszterelnöknek szüksége van. – Ez nem egy választható kategória”, a döntéssel egyetért, és maximálisan támogatja a miniszterelnököt – fűzte hozzá.

A kormányfő ehhez meg tudja teremteni azokat a munkafeltételeket, amely számára és Rogán Antal számára is ideális a munkavégzéshez – folytatta. Olyan megoldás született, amely mindkét félnek megfelelő lesz – jelentette ki.
Egy kérdésre megjegyezte: Rogán Antallal – akit munkatársának nevezett – együtt fog dolgozni, de nem lesz a beosztottja. -Sikeres páros lesz” – jegyezte meg.

Délben még nem lehetett tudni, hogyan reagál arra, hogy Rogán Antal lett a miniszterelnök kabinetfőnöke. Az Origo kora délután arról írt, hogy a feladat-és hatáskör felosztást megosztják. Lázár János a közigazgatási-operatív vonalat viszi, míg Rogán Antal inkább a politikai vonalat kapja. Noha úgy volt, hogy a Fidesz-frakcióülésen ezt Orbán Viktor is megerősíti, erre legfeljebb a jövő héten kerülhet sor, ezt előzheti meg egy hatszemközti megbeszélés.

Rogán Antal egyébként a Tv2 Mokka című műsorában ma maga cáfolta, hogy vitában állna Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel.

– A “sajtóhisztériát” néhány sajtómunkatárs mellett a bürokraták keltik, én nem úgy ismerem Lázár Jánost, mint aki hisztérikus alkat lenne – fogalmazott.

Rogán Antal jelezte, évek óta jó munkát végeznek egymás mellett, jól bevált és működőképes munkakapcsolat van közöttük, és ez így is marad. Rogán Antal október 1-jétől tölti be a politikai kabinetfőnöki posztot Orbán Viktor miniszterelnök mellett.