Makó

Országgyűlési elnök lett a makói diákból


Oláh Nóra – Makó

A nemrég bemutatott baletttáncos Rudisch Boglárka bátyja – bár ugyancsak a testnevelés szakirányú általános iskolai alapokról indult -, mégis más érdeklődési kör(ök) vonzásába került. Hatodiktól a Kálvin matek tagozatára váltott, ám hamarosan kiderült, hogy a reál tantárgyak inkább csak kötelességszerű sikereket hozhatnak, a vonzalom sokkal inkább a humán területre tolódott át.

Fecó mindenesetre a nyolcadikos tanév végére az Oros Károly emlékplakett büszke tulajdonosa lehetett – ez a díj mindig a legsokoldalúbb tanulót illeti.

A középiskola kiválasztásánál már egyértelművé vált a humán fölény. Persze a Radnótiba felvételt nyert diák számára dilemmát jelentett az, hogy vajon a humán műveltség versenyképes lesz-e majd a munkaerőpiacon… A kiemelkedés persze itt is utolérte: az utolsó két évben történelemből kétszer, magyarból egy ízben lett OKTV-döntős (ez a számok nyelvén azt jelenti, hogy 3000 illetve 1000 diák közül a harminc legjobb közé került az országos megmérettetésen).

Egy korábbi versenyen.

Fecó nemcsak az írott, hanem a kimondott szó terén is halmozza az elismeréseket: 11. osztályos korában Győrben egy beszédversenyen Kazinczy-érmet kapott; sokáig ez a díj jelenthetett csak belépést különböző – bemondói, színészi – pályára is. Érdekességképpen elmesélte, hogy a felolvasás szabadon választott szövegéül egy Geszti Péter írást választott.

12-ben az „Édes anyanyelvünk” beszédversenyen szerepelt, amelynek nehézségét az is jelzi, hogy ott fejből kell beszélni. Akkor meghívást kapott az egyetemisták versenyére is. A négy éves radnótis pályafutása legszebb élményének azt tartja, amikor az ELTE BTK dísztermében szerepelt… és a zsűri különdíját kapta.

A Parlamentben sem jött zavarba a szónoki pulpitus előtt.

– A Demokráciajáték elnevezésű parlamenti programon  az elnöki székben ültem. Ez egy olyan egész napos rendezvény, melynek során a diákok képviselők szerepét ölthetik magukra, így testközelből tapasztalhatják meg az országgyűlési munkát. A program során a fiatalok részt vehetnek egy bizottsági ülés, egy plenáris ülés és egy frakcióülés modellezésén, kipróbálhatják a felsőházi ülésterem szavazórendszerét és a program végeztével sajtótájékoztatót tarthatnak. A csapatunkból én vállaltam az elnöki pozíciót, és levezényelhettem egy plenáris ülést, pontosan úgy, mint a nagyok. Óriási élmény volt! – mondta miközben megmutatta az eseményről készült képet.

A tehetséges diák ezekben a napokban kezdte meg egyetemi tanulmányait Szegeden, a bölcsészkar történelem szakán, ehhez később majd a magyar szakot is fel szeretné venni. Távolabbi tervei is körvonalazódnak: érdekli a tanári pálya, de indíttatást érez az újságírás iránt is. A sport szeretete pedig konkrétabban a sportriporteri-kommentátori hivatás felé terelgeti. Erre is „ráerősített” egy győzelemmel a Sportújságíró Diákolimpián.

A Sportújságrói Diákolimpián is győzni tudott.

Érett gondolatairól és szónoki tehetségéről a makóiak is meggyőződhettek, hiszen tavaly az adventi gyertyagyújtáskor ő mondta az ünnepi beszédet.