Hírek

Makón is jól jött az ingyen tankönyv


Major Zsuzsanna – Makó

– Nagyon örülünk a támogatásnak. Tavaly is megkaptuk, és az idén sem kellet fizetni a könyvekért. Az is jó, hogy automatikusan jár minden gyermeknek az első három osztályban. Külön igényelni sem kellett, csak bementünk, aláírtam az átvételi lapot és elhoztuk a könyveket – mondta Kis Szabolcs. Kisfia, Barnabás második osztályos, ő kapta térítésmentesen a tankönyveket.

Bencze Zita kisfia, Zsolt most negyedikes. Ők az idén már fizettek a könyvekért. Kisebbik fia pedig most kezdte az ovit. Azt mondta, nagy segítség lenne neki, ha majd iskolakezdéskor legalább a könyvekért nem kellene fizetni, és annak is örülne, ha nem csak harmadikig, hanem a teljes alsó tagozat megkapná ezt a kedvezményt.

Az iskolakezdés átlagosan 30-50 ezer forintba került a makói szülőknek. Ha nem kell megvenniük a könyveket 10-15 ezer forinttal több marad a zsebükben.

Az állam harmadik éve biztosítja ezt a kedvezményt, s jövőre a negyedikesek könyveiért sem kell majd fizetni.

Az általános iskola felsőbb osztályába járóknak is lehetőségük van támogatást kérni a kormánytól, de azt rászorultsági alapon tehetik meg. Ezt a tartósan betegek, a fogyatékossággal élők, a három vagy többtagú családok tagjai, illetve a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők kaphatják meg. Az iskola méri fel, hány tanuló jogosult a kedvezményre. Országosan az idén az általános iskola első három évfolyamán közel háromszázezer gyermek kapott ingyen a tankönyvet az idén.