Hírek

300-380 ezer hektár állami földet adhatnak el


MH-MTI

Lázár János közölte: Magyarország sérelmezi, hogy az Európai Unió nem ad segítséget ahhoz, hogy képes legyen a schengeni határ védelmét ellátni, s szégyenletes eljárásnak minősítette, hogy az Európai Bizottság kihagyja Magyarországot a más országoknak járó támogatásokból. Elmondta, hogy a miniszterelnök arra utasította Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, hogy vegye fel a kapcsolatot Berlinnel és Brüsszellel és adjon soron kívüli tájékoztatást az elmúlt 48 óra illegális bevándorlással összefüggő helyzetéről.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter kezdeményezte Kövér László házelnöknél a honvédelmi és rendészeti, valamint a nemzetbiztonsági bizottság soron kívüli összehívását, ahol a tárcák és a titkosszolgálatok képviselői adnak tájékoztatást a képviselőknek. A parlament csütörtöki és pénteki rendkívüli ülésén pedig a büntető törvénykönyv szigorításáról dönthetnek: többek közt szigorítják az embercsempészekre kiróható büntetési tételeket, kiegészítik a kisajátítás szabályait és módosítják a vagyonelkobzásra vonatkozó rendelkezéseket az embercsempészekre vonatkozóan.

A kormány kezdeményezi a büntetőeljárási törvény módosítását is, hogy a bevándorlással összefüggő cselekmények elkövetőivel szemben minél gyorsabban le lehessen folytatni az eljárást – mondta Lázár János, aki felvetette a menedékjogi és a polgári perrendtartásról szóló jogszabály módosítását is, illetve elmondta, törvényben szabályoznák a tranzitzónákra vonatkozó rendelkezéseket is.

Az állami földek egy részének értékesítéséről szóló terv elkészítésére kérte fel a kormány Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert és a nemzeti földalapot. De például természetvédelmi területeket és erdőket nem lehet eladni, csak a szántókat, a legelőket és a gyümölcsösöket. Lázár János szerint 300-380 ezer hektár állami területet értékesíthetnek. Kizárólag magyar állampolgároknak lehet állami földet eladni, közülük is csak az élethivatásszerűen földművelést végzőknek és a helyben lakóknak.

A kormány döntése szerint legkésőbb 2017. június 30-ig ki kell írni a 2020-ig tartó uniós finanszírozási ciklus pályázatait. Lázár János a 2007 és 2010 közötti források kifizetésének tanulságaként beszélt arról: nem fordulhat elő többször, hogy a fejlesztési ciklus utolsó heteiben ezzel kell “bíbelődni”. Fontosnak nevezte, hogy az uniós források mielőbb hozzáférhetők legyenek.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter javaslata szerint ahol az ivóvíz minősége eltér az előírásoktól, ott a szolgáltató köteles csökkenteni annak díját.

Lázár János arról is szólt, hogy a kormány a következő hetekben lépéseket tesz a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ adósságrendezése érdekében. A kormány megbízást adott adott Trócsányi László igazságügyi miniszternek, hogy javaslatot készítsen a parlamentnek a devizaalapú autó- és személyi hitelek átváltásának szabályozásáról.