Galéria

Somló Tamással búcsúztatták a nyarat a Hagymatikumban

Bojtor Boglárka – Makó


– Úgy gondoltuk, még a tanév előtt elbúcsúztatjuk a nyarat. Eddig szerencsére az időjárás minden programunknak kedvezett, ma viszont a benti élménymedence térben tartjuk meg a koncerteket – mondta Schneitzer Beáta a Hagymatikum igazgatója. – Annak ellenére, hogy most szezonzárót tartunk, nem állnak le a programok, minden hónapban készülünk valamivel, ahogy ezt a vendégeink megszokhatták – tette hozzá.

Délután kettőkor az Abba Sisters tartott koncertet, frontemberük még a vízbe is bemerészkedett. A fürdőzők is nagyon élvezték a koncertet, az együttessel együtt énekelték az Abba ismert slágereit. Utánuk Somló Tamás érkezett, aki élete fontos állomásaira emlékezve állította össze koncertjét a makói közönségnek.

– Nagyon meglepődtem azon, hogy Makón ilyen klassz kis fürdő van, aminek az akusztikája sem utolsó – mondta Somló Tamás. – Szegeden sűrűbben járok, így legközelebb biztosan átjövök, hogy kipróbáljam.  A makói közönségnek pályafutásom legfontosabb ismertető állomásaival készültem – mesélte.

Somló Tamás az Omega, a Kex, a Non-stop együttesnek is tagja volt, legtöbb számot mégis az LGT-től hozta. Műsorát hangszerekkel színesítette, nagy sikert aratott az Álomarcú lány, valamint az Ő még csak most tizennégy című dalával.

navigate_before
navigate_next