Makó

Kövegyi útfelújítások


Korom András – Kövegy


Hamarosan folytatódik a kövegyi útfelújítás, köszönhetően annak, hogy a helyi önkormányzat 11 millió 355 ezer forintot nyer el a kormány által utak és járdák építésére kiírt pályázaton.

– Tavaly már 15 millió forintból felújítottuk a Rákóczi utcát és a Petőfi utca egyik felét, illetve újabb 3 millió forintból a Csillag utcát. Az elnyert támogatásnak köszönhetően, melyhez önerőt is teszünk, most újabb utcákat újítunk fel – mondta hírportálunknak Galgóczkiné Krobák Mária. Kövegy polgármester elmondta, hogy őszig a főút által kettévágott Petőfi utca tavaly elmaradt másik felét, illetve a Tavasz utca burkolatát teszik rendbe.