Makó

Lázár: kampányt indít a tranzitországokban a kormány


MH-MTI


A tranzitországokban – Szerbiában, Macedóniában Görögországban – indítandó kampánnyal az a célja a kormánynak, hogy világossá tegye, nem érdemes elindulni Magyarország felé.

Lázár János hozzátette: arról tájékoztatják majd az illegális bevándorlókat, hogy augusztus 1-jével jelentősen változott Magyarországon a menekültkérelmek elbírálása. Hozzátette: arról is tájékoztatást adnak majd a plakátok, hogy az illegális határátlépőknek nem érdemes a magyar határhoz jönniük, mert elkészül az ideiglenes biztonsági határzár, amelynek megbontása bűncselekménynek fog minősülni.

Mint mondta, arról is tájékoztatnak, hogy az embercsempészek úgy kérnek az illegális határátlépőktől pénzt, hogy vállalásukat nem fogják tudni teljesíteni.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte, a kampány elindításáról a kormány keddi ülésén dönt, amelyen tárgyalják az európai népvándorlási válság kérdéseit. Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter ekkor mutatja be a tisztifőorvos jelentését arról, hogy van-e valós fertőzésveszély a bevándorlók miatt. Nagy körültekintéssel és szakmai alapon kell megvizsgálni, milyen mértékű veszélyeztetettségről, milyen közegészségügyi kockázatról van szó. Még tanulmányozzák a hasonló német, dán kampányokat, eddig csak elvi döntés született a magyar kampányról, így arról még nem tud beszámolni milyen módon és mennyiért valósul meg. – tette hozzá.

A miniszter a kormány nevében megköszönte a civileknek, az önkénteseknek, a civil, az egyházi, a keresztény szervezeteknek, hogy segítették az országba belépőket. Kiemelte Sólyom László volt köztársasági elnök és Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége támogatását. Az éremnek két oldala van: az ország szuverenitásának védelme és az emberiesség, aki bajba került annak segíteni kell – mutatott rá.

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

Lázár János közölte: Magyarország álláspontja szerint “nevetségesen kevés” az Európai Bizottság által az országnak megítélt 64,1 millió euró a bevándorlási helyzet kezelésére.

A miniszter arra reagált, hogy az Európai Bizottság 2,4 milliárd eurós támogatást hagyott jóvá hétfőn a 2014-2020-as időszakra tizenkilenc EU-tagország megsegítésére, ezen belül 64,1 millió eurót Magyarországnak, hogy javítsák a menekültek befogadására szolgáló kapacitásaikat, illetve a határaik biztonságát. Lázár János szerint méltánytalan és igazságtalan, hogy ebből a keretből Magyarországnak ilyen kis összeg jut, holott az egyik legveszélyeztetettebb ország.

Azzal kapcsolatban, hogy a támogatás két fő kedvezményezettje Olaszország és Görögország, 558, illetve 474 millió euróval, a miniszter azt mondta, a régi tagállamok javára “lobbizás történt rossz értelemben”, és ezt Magyarország szóvá teszi Brüsszelben. Úgy fogalmazott, nem másról van szó, mint a szokásos hátrányos megkülönböztetésről a régi és új tagállamok között. A régi tagállamok “lenyúlták” a pénzt az új tagállamok elől – tette hozzá.

Szóvá tette azt is, hogy míg Magyarország minden szabályt betart – regisztrálja az országba érkezőket, betartja a dublini egyezményt – , addig Olaszországban és Görögországban ez rendszeresen elmarad.

Mint mondta, a magyar kormány 2015 márciusa óta érzékeli a migrációs nyomás növekedését. Hozzátette: arra számítottak, hogy Magyarországra 70-80 ezer migráns érkezhet, augusztus első napjaiig azonban 120 ezer illegális határátlépő érkezett, és arra számítanak, hogy számuk a 250-300 ezret is elérheti.

Mint mondta, vannak olyan hírszerzői információk, hogy már 120-150 ezer ember van Szerbiában, aki azt tervezi, hogy Magyarországon keresztül az EU-ba jön.

Hozzátette: Magyarország nyitva tartja a menekültek előtt a hivatalos határátkelőket; a határzár megépítésével nem arról van szó, hogy lezárják a határokat. Később kérdésre elmondta, a kerítésen angol nyelvű táblák fogják jelezni a hivatalos határátkelőket, mert arra szeretnék rávenni a Magyarországra jövőket, hogy belépésük az országba ellenőrzött kereket között történjen.

Lázár János elárulta: a bevándorlótábori kapacitások megteltek, a befogadóállomásokon jelenleg 4000-4500 ember van, az ő ellátásuk folyamatos. A kormány 31,4 milliárd forintot biztosított a helyzet kezelésére, augusztus 31-ig az ideiglenes biztonsági határzár első vonala megépül, várhatóan a kormány kedden dönt arról, hogy kettős határzárra van szükség, vagyis az eredetileg is tervezett 3-4 méter magas határzár megvalósítása szükséges. Jelenleg 900 katona vesz részt a munkálatokban, 19 helyszínen zajlik az építkezés, amelynek minden feltétele adott – közölte.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt javasolja a kormánynak, hogy 2017. június 30-ig írják ki a 2014-2020 közötti uniós költségvetési ciklus minden magyar pályázatát. Lázár János erre a kormány jövő keddi ülésén tesz erre javaslatot. Ebben az időszakban 12 ezer milliárd forint áll Magyarország rendelkezésére, az idén 133 pályázatot kell kiírnia Magyarországnak.

A miniszter kiemelte: az elmúlt 30 év egyik nagyon fontos döntése, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a 2014-2020 közötti magyar vidékfejlesztési programot. A kormány célja, hogy minden területen érvényesüljön az a szemlélet, hogy a kis és közepes szereplőknek jusson a lehetőségek 80 százaléka, és a bizottság nemcsak jóváhagyta, hanem támogatta is ezt a koncepciót – közölte. Hozzátette: mintegy 1300 milliárd forint felosztási rendszerét fogadta el most a bizottság, jut forrás egyebek mellett az állattenyésztés modernizálására, a kertészetek támogatására, az élelmiszeripar fejlesztésére, az öntözés fejlesztésére, a jég- és fagykár hatékony elhárítására, az aszály elleni védekezésre, a megújuló energiafelhasználás támogatására, az erdőgazdálkodásra és a fiatal gazdák támogatására is.

Lázár János kitért a 2007-14 közötti uniós fejlesztési ciklus lezárására is. Szerinte “a sírból kellett visszahozni az uniós kasszát”, és most az Európai Bizottság úgy értékeli, Magyarország nem veszít el egy forintot sem a neki járó 8200 milliárdból.

Lázár János elmondta a jövő keddi kormányülésen egyeztetnek az autóhitelesek ügyéről, ugyanis jelenleg 200 ezer embernek van ma Magyarországon autó- és fogyasztási hitele van, közülük 30 ezer érintettnek jelzáloghitele is van. Trócsányi László tesz majd javaslatot arra, hogy miként tudják megoldani ezt a helyzetet.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, fokozott figyelemmel követik az ukrán-magyar határon zajló gazdasági tevékenységet. Mint mondta, rendvédelmi szervek belső elhárítása folyamatosan dolgozik, és nemcsak a csempészet van a vizsgálat fókuszában, hanem a magyar állampolgársági kérelmekkel kapcsolatos bűncselekmények is.