Makó

Élvezik a gyerekek a makói balerina tábort


Gajáta Fanni – Makó


Fekete Mercédesz, aki a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola balett-tanszak vezetője 1 hetes Balerina Tábort tart a Bagolyvár emeletén, ahol immáron már 3 balett terem várja a kicsiket és nagyokat. 

– 10 évig a Szegedi Nemzeti Színház – Dömötör-díjas – táncművésze voltam. Szegeden is működik egy táncstúdióm, ahol jelenleg közel 300 növendékkel foglalkozom. Az ott végzett munkám tükrében kért fel tavaly Kincses Tímea intzéményvezető, hogy vezessém én a tanszakot – mondta Mercédesz. – Tavaly többnyire az óvodásokkal foglalkoztam. Idén a legkisebb növendékem 3 éves, a kisiskolások a legnagyobbak. Főként makói gyerekek vannak itt, de jó pár szegedi kislány is átjött Makóra.

A tábor lényege a balettel való megismerkedés, hiszen vannak olyan lányok, akik most ismerkedhettek meg ezzel. A közel 30 gyerek közül viszont akad olyan is, akinek ez az egy hét jó gyakorlásnak számít, hiszen már balettozik.

– Gimnasztika órájuk, klasszikus balett előkészítő órájuk illetve játékos modern táncuk is van egy nap. A héten rendeztünk aszfaltrajz versenyünk illetve kézműves foglalkozásaink és fejlesztő játékaink is vannak. 

Sok kislány azért jött táborba, hogy megismerkedhessen a balettal. Így volt evvel  a 6 éves Latkai Viola és Verszegi Emma is. – Már régóta ki szerettem volna próbálni. Nem csak táncolni, de tornázni is jó – csacsogta a kis Emma.

Az 5 éves Gera Violetta már az óvodában is járt balettórákra, mivel nagyon szereti, míg a 6 éves Jani Boglárka nem csak a tánccal, de Merci nénivel és a többiekkel is szívesen megismerkedett már. 
– Én azért is jöttem, mert a barátnőm, Panka is itt van és vele is szerettem volna lenni – tette hozzá Viola.
Mercédesz elárulta, jövőre is várható lesz a tábor, esetleg többször is egy nyáron. – Mivel 3 termünk van, így jövőre megeshet, hogy osztott programmal működhet. Így akár a nagy iskolások is jöhetnének.