Hírek

Rokonlelkek színei a Hagymaház kiállításán



Oláh Nóra – Makó

Formabontó, ám annál meghittebb kiállítás-megnyitó tanúja lehetett pénteken délután a Hagymaház aulája, ahol a megemlékezés és a bemutatkozás találkozott. Megemlékezés egy közkedvelt helyi alkotóról és nagyszerű emberről, Faragó Imréről, illetve bemutatkozási lehetőség nevelt lánya, Szántó Ágnes számára. A költőként is szárnyait bontogató, festőként – szó szerint – friss színt hozó, útját kereső egyéniség gondolatai szólaltak meg a megnyitó alkalmával, méghozzá egy alkotótárs tolmácsolásában: Ágnes szavait Tímár Edit osztotta meg a jelenlévőkkel, ez a gondolat-átadás jelentette a „formabontást”.

Kiderült, hogy a kiállítás megrendezésének ötlete már régóta érlelődött a családtagokban; eltávozott szerettük festészeti hagyatékának élményét szívesen megosztották a régi ismerősökkel, barátokkal és rokonokkal. A mintegy 40 évet felölelő alkotói pályafutás ezernél is több festményt és pasztellképet hagyott hátra; a tárlat mindössze a töredékét villantotta fel ennek a gazdag életútnak, ám annál hitelesebben tükrözték azt. Faragó Imre művei sokfelé találtak gazdára, némelyikük a városban maradt, de valószínűsíthetően olyanok is akadnak, amelyek távolabb töltik be a gyönyörködtetés misszióját.

A visszaemlékezésből ismertté vált az is, hogy a tehetséges és sokak által szeretett festő munkásságában három stíluskorszak követte egymást, jól elkülöníthető módon. Az elsőben a borongós színek domináltak, majd közepes árnyalatú, meleg tónusok következtek, ezt modernebb és derűsebb szemlélet követte, kötött formákkal és eleven kolorittal. Realisztikus utat követett, kedvelt témája volt a tanyavilág, de – főleg életének vége felé – ezekbe a természet-közeli munkákba már szimbolikus gondolati tartalmakat is belefestett. Így válhatott például egy erdőrészletből, a kidőlt fán hagyott kalapból és a fény felé sétáló alakból a léttől való búcsúzás torokszorító vallomásává.

Faragó Imre minden művészi ambíciója mellett is megőrizte szerény, igazi „földön járó” személyiségét, aki vérbeli közösségi emberként beilleszkedett a helyi pályatársakból verbuválódott, a kilencvenes évek elejéig működő Munkácsy Mihály Képzőművész Körbe. Gyakran mutatkozott be műveivel önálló és a különböző stílusokat képviselő alkotóközösség tagjaival közös kiállításokon is.
A gyermekkorában még a zene vonzásában élő Szántó Ágnes is a képzőművész körben tette meg első szárnypróbálgatásait, elmondása alapján elsősorban nevelőapja bátorításának hatására – persze később már ráérzett az alkotás ízére. Bár az élet szükségszerűen más kanyarokat is beiktatott, így voltak „festészetmentes” időszakok, de az utóbbi év már újra visszaterelte a képzőművészethez. Az alkotás amolyan meditatív kikapcsolódás, spirituális utazás a számára. Elárulta azt is, hogy vonzódik a szürrealizmus világához, kedvenc eszközei pedig a porpasztell, a szén és az olajfesték; az ecseten kívül spatulával, sőt ujjal is fest.

A kiállítás-megnyitó kedves részlete volt az is, amikor a zenész Bozsogi Attila verssorokba szedve fogalmazta meg Faragó Imrével kapcsolatos gondolatait. A tárlat augusztus 2-ig várja a látogatókat a Hagymaház aulájában.