Egyéb

Sportosan indult a Hagymatikum fürdőfesztiválja

Bojtor Boglárka – Makó

Harmadik alkalommal rendezik meg idén a Hagymatikum fürdőfesztiválját. A jó időt már előre megrendelték, és be is jött a kívánság. Vasárnap kiderül, sikerül-e rekordot döntenie a fürdőnek a látogatók számában.

– A péntek a sportról és a fürdő szolgáltatásairól szól. Ma minden olyan sportlehetőséget és egyéb szolgáltatást bemutatunk, melyeket a vendégek bármikor igénybe tudnak venni – mondta Schneitzer Beáta, a Hagymatikum igazgatója. – A jógától a kangatréningen át a spinningen keresztül sok-sok sportág bemutatkozik. Este, éjszakai vizidiszkó lesz az élménymedence térben, a román diszkós kollégával, akit nagyon-nagy szeretettel fogadnak a fürdőzők. A gyógymedence térnél az elmúlt két év fürdőfesztiváljának képeit fogjuk kivetíteni – mesélte.

Érdekes sport a maminbaba, mely során a fiatal anyukák hátukon kisbabájukkal táncolnak forró latin zenére. A kicsik a foglalkozás során általában álomba szenderülnek, ahogy ez a színpadon is megesett ma.

– Nagyon tetszik a fürdőfesztivál, régóta szerettünk volna eljönni a Hagymatikumba, nem nagyon van rá alkalmunk nyáron, így örülünk, hogy most eljutottunk – árulta el Magony Andrea, aki két gyermekével és párjával érkezett. – Kisgyermekes családoknak megfelelő ez a fürdő, a benti medencéket sűrűn használjuk, de a kintit is ki tudjuk ma próbálni. Tetszenek a programok is, szívesen eljönnék a sztárfellépőket megnézni – mondta.

Ma pénteken és szombaton éjfélig lehet fürdőzni, viszont most a kültér is nyitva lesz egészen tíz óráig. Szombaton a bulié a hangsúly, lesznek családi vetélkedők, divatbemutatók. A koktélokról és a hangulatról Lajsz András gondoskodik majd.
A három nap folyamán végig kreatív foglalkozásokkal szórakoztatják a gyereket, és Hagymanó is többször a színre lép egy kis mókára. Vasárnap a családok lesznek a középpontban. Délelőtt bográcsos főzőversenyt rendeznek, délután pedig baba- és gyermekszépségversenyre lehet nevezni.

A fesztiválról a sztárfellépők sem maradhatnak el, szombaton Csepregi Éva, vasárnap pedig a Honeybeast érkezik a Hagymatikumba.

További képeink: