Hírek

Elhunyt Ambrózfalva polgármestere


Perleczki Béláné a 2012. december 9-i időközi választás eredményeként 144 szavazattal került a faluvezetői székbe, s teremtett békét az ambrózfalvi közéletben. Ezt megelőzően is szerzett tapasztalatokat a község vezetésében, hiszen alpolgármesterként, illetve képviselőként is foglalkozott a kistelepülés ügyeivel.

Ica néni, ahogy a helybéliek többsége hívta, 1965 óta élt Ambrózfalván, nyugdíjba vonulásáig a Felszabadulás Szövetkezet főkönyvelőjeként dolgozott. Több éven keresztül volt tagja a képviselő-testületnek, kivéve a részét a közösségi munkából.

– A képviselő-testülettel közösen azon szeretnék dolgozni, hogy az elmúlt két évben elromlott emberi, szakmai kapcsolatokat rendbe hozzam, a településen belül, és a környezetünkkel, a külvilággal is. Én Ambrózfalvát mindig békés községnek ismertem, ahol kiegyensúlyozottak a viszonyok. Szeretném, ha ez ezután megint így lenne. Úgy érzem az emberek ezért hittek bennem, így nyerhettem. Mielőbb szeretnék munkába állni, hiszen sok a teendő még az év végéig – mondta megválasztásakor.

Perleczki Béláné temetéséről később intézkednek.