Makó

Százezer családnak segítenek kijutni az adósságcsapdából


Heteken belül meg kell kezdődnie az ideiglenes határzár létesítésének a szerb-magyar határon – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A tárcavezető azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök az előző napi kormányülésen világossá tette, hogy az ideiglenes határzár megvalósításának minél hamarabb meg kell történnie. A kormány nem tud 4-5 hónapot várni. Közölte, hogy eddig körülbelül egymillióan küldték vissza a bevándorlásról szóló nemzeti konzultáció kérdőívét, és 800 ezer ív kiértékelése után továbbra is az látszik, hogy a válaszolók döntő többsége határozottan elutasítja az illegális bevándorlást.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint példátlan a hazai joggyakorlatban a családi csődvédelem, ami 100 ezer bajba jutott családnak jelenthet kiutat az adósságcsapdából. Lázár János szerint ezek a családok nem tudtak élni a korábbi adósmentő intézkedésekkel, ugyanakkor az otthonuk elvesztése fenyegeti őket.

A magáncsődbe belépők a következő 5 évben vagyonfelügyelő bevonásával, szigorú szabályok mellett törleszthetnek. A tárcavezető fontosnak nevezte, hogy a felelősséget egyetlen devizaadóstól sem vállalja át az állam, de mindenkinek segít, aki bajba jutott.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter  elmondta, hogy a 2016-os büdzsében az első félévre 25 milliárd forintos “mozgástér” van a közszolgálati életpályára. Ennek igazságos elköltése érdekében a tárcavezető konzultációt kezdeményez a szakmai partnerekkel.
Lázár János közlése szerint a legalacsonyabb jövedelmű vagy beosztású járási hivatali vagy kormányhivatali dolgozók 80-100 ezer forintot keresnek, cél, hogy az ő esetükben mielőbb béremelés legyen. Ő 50 százalékos emelésre tesz javaslatot.

Lázár János jelezte, hogy áttekintették a az államapparátus gépjárművei helyzetét és szükségtelennek tartották a 6 milliárd forintos beszerzést. A tárcavezető a parlament költségvetési bizottságának javaslatára reagálva azt is közölte: az új közbeszerzési törvény az új uniós irányelvek szerint készült, a hazai jogszabálynak szűk a mozgástere, így a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak (MTVA) sem lesz lehetősége, hogy november 1-je után kivételes elbánásban részesüljön.

MH-MTI