Hírek

Hiába tiltják, mégis sok a kerékpáros a makói piacon


Gajáta Fanni – Makó

 

A legutolsó testületi ülésen ismét felhozták a piacot, miszerint többen panaszt tettek arra, hogy kerékpárjukat betolják illetve nem a tárolókba zárják le azokat. Akik vásárolni járnak a piacos napokon, többször találkozhatnak evvel. Korosztálytól függetlenül, a tiltás ellenére is kerékpárjukat a sorok között tolják, nem törődve a többi vásárlókkal vagy éppen árusokkal.

 

 

Az sem számít, ha valaki eletromos kerékpárral érkezett.

 

Nagy Nándor, a piacot működtető Városgazdálkodási Nkft. ügyvezetője az előző testületi ülésen egy interpellációra közölte, már gyártják az új piaci kerékpártárolókat. Azt mondta, hogy biciklik betolását nehéz megakadályozni, de felhívják rá a vevők figyelmét, s hamarosan a gépjárművek behajtását is megakadályozzák majd egy szerkezettel.

 

 

Így kényelmesebb…

 

– Felháborító, hogy áttolják az emberek, lehet az gyerek vagy felnőtt, lábán a bicajukat! Télen ez csak rosszabb, hiszen a pedálokkal összekoszolják a másiknak a ruháját – panaszolták többen is a piacon. Az árusok sem örülnek nekik. Elmondták, megesett már, hogy a pedállal eltolták a ládát vagy kiborították azok tartalmát, de segíteni nem igazán segítenek. Elárulták, amíg meg nem érkezik a tömeg, sokkal többen kerékpároznak vagy tolják a biciklijüket a piac területén.

 

 

A biciklisek gyakran csoportosan tolják kétkerekűjüket.

 

A kerékpárok tárolása sem egyszerű, az emberek ahol helyet találnak, letámasztják és lezárják járművüket. A főbejáratnál és a Hajnal utcai bejárat körül is láthatóak olyan biciklik, amelyeket nem a kihelyezett tárolóban zárták le. Azonban, a tárolókra is érkezett már panasz egy utcafórumokon: a piacra érkező vásárlók szerint azok túl sűrűre lettek telepítve, így képtelenség odaférni a kerékpárokhoz, ha esetleg megtelnek. Többen panaszkodtak arra, hogy letört a sárhányójuk vagy éppen a lámpájuk, miközben megpróbálták kiszabadítani járművüket.

 

 

A vevők többsége odakinn zárja a biciklijét.


A Hajnal utca nem csak tárolás szempontjából problémás. Hónapokkal ezelőtt kikerült az Úri utca felől egy „Behajtani tilos!” tábla, így csak azok mehetnek át rajta, akik a Deák Ferenc utca felől érkeznek. Azonban a kerékpárosokat egyáltalán nem zavarja ez sem: a tiltó tábla ellenére is szemrebbenés nélkül hajtanák be.

 

 

Önfeledt kerékpáros hajt a Hajnal utcán – a tiltott irányból.