Makó

Előkészítés alatt a földeáki út felújítása


Korom András – Földeák

Őszig egymilliárd forintból teljesen megújul az út 7 kilométeres, Szikáncs és Földeák közötti, majd a Földeák és az autópálya közti további 5 kilométeres szakasza.

Mint arról beszámoltunk, június elején Farkas Éva Erzsébet makói, Hajnal Gábor földeáki, Almási István vásárhelyi polgármesterek és Nagy Gábor, a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. Csongrád megyei fejlesztési és felújítási osztályvezetője jelentette be helyszíni sajtótájékoztatóján, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség országgyűlési képviselője ígéretének megfelelően őszig mintegy egymilliárd forintból teljesen felújítják a Makó és Vásárhely közötti 4415, azaz a földeáki út Földeák és Szikáncs közötti mintegy 7 kilométeres szakaszát. Azért azt, mert Vásárhely és Szikáncs közötti 15 kilométernyi rész már évekkel ezelőtt megújult, s most ezt szeretnék folytatni.

A munkálatok félpályás útlezárás mellett zajlanak majd. A teljes 7 kilométeres szakaszon nyolc méter széles útkoronát alakítanak ki, hatméteres burkolattal és egy-egy méteres padkákkal. A jelenlegi út nyomvonalát változatlanul hagyják. A kivitelezési szerződés szerint az első 7 kilométeres szakasz szeptember 20-ra készül el, a második 5 kilométeres (Földeák-Makó közötti) részt is felújítják – a tervek szerint – idén október elejére. És ezzel egy időben az út melletti árkokat is rendbe hozzák.

A munkálatokból ezidáig csak annyit láthatnak az arra közlekedők, hogy az út szikáncsi részétől kiindulva fehér festékkel írt számok jelentek meg az alaposan megrongálódott, meg-megsüllyed aszfalton, illetve tegnap gépi és kézi erővel is dolgoztak az út menti bozótos és fás terület rendezésén.

És egy hete kihelyezték az útépítést, illetve az amiatti sebességkorlátozást jelölő közlekedési táblákat.