Hírek

Életfogytiglan a battonyai gyilkosoknak


A táblabíróság a vádlottakat társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek.

Az ítélőtábla – az elsőfokú bíróság ítéletét súlyosítva – a jelenleg 39 esztendős elsőrendű vádlott, Maczák Zoltán esetében kizárta a feltételes szabadság lehetőségét. A 37 esztendős másodrendű vádlott Sztáncs Zoltán 32, felesége a szintén 37 esztendős Sztáncsné Kecskés Adrienn harmadrendű vádlott 35 év után hagyhatja el legkorábban a fegyházat.
Az akkor 21 esztendős sértett, 2006-ban költözött a két vádlottal Battonyára. A következő évben a korábban hét alkalommal vagyon elleni bűncselekmények miatt elítélt elsőrendű vádlott is csatlakozott hozzájuk.

A fiatal nő bántalmazása 2007 végén kezdődött, először tenyérrel, ököllel ütötték, rugdosták, de 2010 tavaszán a másodrendű vádlott már kötéllel is fojtogatta. A sértett ezután öngyilkossággal próbálkozott, majd megszökött és a kisvárosban bujkált, de később visszatért a házba. A lány bántalmazásai egyre gyakoribbá váltak: elektromos árammal, forrasztó pákával, égő cigarettával kínozták, különböző eszközökkel ütlegelték, eltörték a karját, bordáit és veséi is megsérültek.

2010. június 16-án egy bűncselekmény miatt a rendőrök elvitték a másodrendű vádlottat, a sértettnek ekkor el kellett bújnia, nehogy az egyenruhások meglássák sérüléseit. Két nappal később az akkor ételt alig fogyasztó, földön fekvő sértettet az otthon maradt férfi nagy erejű áramütésekkel sanyargatta. Másnap a már mozgásképtelen sértettet újra bántalmazta a vádlott. Az ekkor már haldokló lánynak azonnali orvosi segítségre lett volna szüksége, ezt nem kapta meg és június 21-e hajnalára elhunyt. Holttestét az udvaron ásott gödörben temették el, földi maradványait 2011 októberében találták meg.

A battonyai házban lezajlott bántalmazásoknak és kínzásoknak részben szem- és fültanúja volt az első- és harmadrendű vádlott 1998-ban született gyermeke. A kislány az átélt traumák miatt pszichiátriai kezelésre szorult.

A táblabíróság kimondta, a sértett halálát a három vádlott által 2010 elején elkezdett bántalmazássorozat okozta, ezért állapította meg a másodrendű vádlott bűnösségét is befejezett emberölés bűntettében, nem annak kísérletében.

MTI