Makó

Megújult a Makói Járásbíróság külső homlokzata


Az elmúlt 10 év során megvalósított külső és belső felújítási munkálatok eredményeképpen megújult a Makói Járásbíróság épülete. 2005. és 2013. között főként a bíróságnak és az ügyészségnek otthont adó épület belső korszerűsítésére került sor, ideértve a homlokzati nyílászárók cseréjét, felújítását, a fűtési rendszer korszerűsítését, a világítótestek cseréjét, az új erősáramú és gyengeáramú hálózat és az új tűzjelző és vagyonvédelmi rendszer kialakítását, a belső festés-mázolást, a belső nyílászárók és a vizesblokkok felújítását.

Mindezeken felül az Országos Bírósági Hivatal elnöke által biztosított központi forrásból a pince szinten az utólagos alászigetelés, valamint a földszinti főfal 1 méter magasságban történő lélegző vakolattal való ellátása is megvalósult. Az épület teljes körűen akadálymentesített, amely projekt kivitelezését EU-s pályázati forrásokból finanszírozta a bíróság.

A 2014-2015. évben a nagyobb fejlesztéseken felül elhelyezési és munkakörülményeket javító projektek megvalósítására került sor. Az OBH Elnöke által meghirdetett „Vizesblokk, festés, klimatizálás – Bíróságok felújítási támogatás 2013” pályázati felhívás alapján a Szegedi Törvényszék 1 millió 839 ezer forintot nyert el, amelynek felhasználásával a tavaly klimatizálták az épület tárgyalótermei.

Az épület irattárának megújulása is a tavalyi évre tehető, amelyre az OBH elnöke által biztosított 3 millió forintból nyílt lehetőség. Az OBH elnöke által idén meghirdetett, „Jablonszky Ferenc Program-vizesblokk, irattár, munkakörnyezet- bíróságok felújítási támogatása 2015” pályázat keretében elnyert 4 millió 900 ezer forintból pedig a tárgyalótermek elavult bútorzatát cserélték ki.

A Makói Járásbíróság városképileg is többször kifogásolt külső homlokzatának felújítása tavaly az OBH elnöke által biztosított 37 millió forint központi forrásból kezdődhetett meg. A homlokzat felújítása az ütemtervnek megfelelően fejeződött be. Az épület teljes felújítása és szigetelése az idei évben, a rendelkezésre álló 63 millió forintból fejeződik be – tudtuk meg a Szegedi Törvényszék sajtóosztályától.