Makó

Uniós büntetés az ambrózfalvi és csanádalberti játszóterek miatt


Korom András – Ambrózfalva/Csanádalberti

Az Európai Csalás Elleni Hivatal az ország 140, uniós támogatással épített játszóteréről, köztük az ambrózfalviról és a csanádalbertiéről állapította meg, hogy a valós költségeket alaposan megfejelték a számlázásnál, így az uniós pénzeket vissza kell fizetniük az érintett önkormányzatoknak, s vele tetemes büntetést is kiróttak rájuk.

Ambrózfalva és Csanádalberti is a Marosvölgyi Leader Csoport közvetítésével az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban nyerte el a támogatást.

Az ambrózfalvi óvoda mellett 2011-re elkészült modern játszótér 11 millió 905 ezer forintba került. Sem a terveket, sem a kivitelezőt nem a község önkormányzata választotta ki. Végül a kistelepülésnek – ahogy azt a Délmagyarország hírül adta – kellett megelőlegezni a kivitelezés összegét (hitelt vettek fel rá), mert a kifizetés késett. A 65 millióból gazdálkodó községnek 14 millió 525 ezer forintot azaz a teljes támogatást és a büntetést kellett visszafizetnie.

Csanádalbertin 6 millió 105 ezer forintba került a  parkban álló uniós szabványoknak megfelelő játszótér.
– Amikor a beruházás elkezdődött, még nem én voltam a polgármester, de amikor befejeződött már igaz. Sokalltam az árát, de a kivitelező azt mondta, hogy az a piaci árak alatt van. Ráadásul az ilyen kis önkormányzatnál nincs olyan műszaki szakértő, aki értene ehhez. Örültünk, hogy ingyen kaptunk egy ilyen modern játszóteret, hiszen még az Áfá-ra is pályázhattunk és azt is megnyertük – mondta Csjernyik Zoltán. Csanádalberti polgármestere hozzátette: a községhez hasonló kicsi önkormányzatok örülnek minden fejlesztési lehetőségnek.


– Amikor a MVH-től megkaptuk az értesítést, visszafizettük a támogatás és a büntetést, hiszen nem is tehettünk mást. A kormány segített ebben, hiszen épp annyi támogatást nyújtott, amennyit vissza kellett utalnunk – tette hozzá. Csjernyik Zoltántól megtudtuk, az idei költségvetésük magas, mintegy 250 millió forint, de ebben benne van az a 140 millió, mely a leendő közösségi ház várhatóan augusztusban induló építésének költségét jelenti, illetve a közös hivatal működtetésének 41 milliós költsége is.