Hírek

Lázár János törvényjavaslata a hadiözvegyek és -árvák ellásáról


Lázár János mai parlamenti expozéjában elmondta, a magyar állam 1949-ben politikai döntéssel szüntette meg azok járadékát, akik a II. világháborúban özvegyen vagy árván maradtak, s ezt magyar állam azóta sem korrigálta.

– Az 1945-ben hadiözvegyi vagy hadiárva jogosultságot szerzett magyar állampolgárok kerüljenek megkövetésre azért, mert 1949-ben egyértelmű politikai okok miatt az akkori magyar állam megvonta az ellátáshoz való jogosultságukat, másrészről az 1994-es hadigondozási törvény módosításával állítsuk vissza az 1949 előtti járandóságukat – jelentette ki Lázár János, aki hangsúlyozta, nem kormánytagként, hanem egyéni választókerületi képviselőként terjesztette be javaslatát.

– Úgy hiszem, a II. világháború lezárása 70. évfordulójának évében a magyar országgyűlésnek kötelessége megtenni mindent annak az érdekében, hogy kifejezze elismerését azok előtt a hősök előtt, akik a magyar királyi honvédség tagjaként 1938 novembere és 1945 májusa között, katonaként vagy csendőrként életüket áldozták a hazáért – mondta.

Lázár János törvényjavaslata értelmében a hadiözvegyi és hadiárva ellátás azokat a határon kívül élőket is (összesen körülbelül 20 ezer embert) megilleti, akik jelenleg más országok polgárai.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: míg London utcáin százezerek emlékeztek a háború áldozataira, addig idehaza nincsenek rendben a honvédsírok és nincs II. világháborús központi emlékmű sem.  

Módosító javaslata szerint a havi 8850 forint nyugdíj kiegészítést kapnának az érintettek életük végéig. Ezt a törvény megjelenését követően majd a járási hivatalokban kell majd kérvényezni. E javaslat nem érinti a jelenlegi hadiözvegyi, hadiözvegyi ellátások mértékét.
A törvényjavaslatról, mellyel a parlamenti pártok néhány módosítással támogattak, csütörtökön szavaz a parlament.