Hírek

Meglopták a Makói Heti Betevőket


A Makói Heti Betevők a Fair Society-díjas Heti Betevő csapatának vidéki szervezete. Míg az önkéntesekből álló Heti Betevők több mint egy éve a budapesti a Klauzál téren osztanak ételt a rászorulóknak, addig a Makói Heti Betevők önkéntesei ezt Makón teszik meg tavaly december óta. Az ételeket és vagy nyersanyagaikat makóiak adják össze, de a szervezet több helyen perselyeket is kihelyezett, hogy az ebédeltetésre a pénzbeli felajánlások is gyűjtsenek.

A jó szándékot azonban nem mindenki tartja tiszteletben, hiszen ellopta valaki a Makói Heti Betevő perselyét a Jager sörözőből! Ezzel azokat a nagycsaládosokat és hajlék nélkül élőket rövidítette meg, akik 2 hetente a perselyekben összegyűlt pénzből kapnak egy tányér meleg ételt.

– Szomorú segélykiáltás volt, hogy a történteket felírtam a legnagyobb közösségi portálra – mondta hírportálunknak Gémes Tiborné önkéntes, a szervezet pénztárosa, aki beírását számtalan helyen osztották meg. – Remélem, hogy eljut ahhoz, aki ezt megtette, megszólal a lelkiismerete, s visszahozza a perselyként szolgáló befőttesüveget. Ahogy tették ezt hasonló esetben a fővárosban. Ha azonban ezzel segítettünk rajta, akkor erre a pénzre valóban neki volt szüksége – mondta a Makói Heti Betevők önkéntese.