Hírek

Árokba borították a friss házasok hintóját a megbokrosodott lovak


Gajáta Fanni – Apátfalva

Ma virágok és mécsesek emlékeztettek mindenkit arra, hogy szombaton este árokba borult egy lakodalmas hintó az apátfalvi Rákóczi és Kölcsey utcák kereszteződésében. Hajtója meghalt, s megsebesült az ifjú pár is. Az egész faluban beszédtéma mi történt. Többen panaszkodtak, hogy a Kölcsey utcában nagyon mély és ezért veszélyes az árok.

A helyszínelés krétajelei.

Beke Mihály, az ifjú férj már akkor látta, hogy baj lesz, amikor a hintót a Rákóczi utcán egyre gyorsabban húzták, majd 7-800 méteren teljesen magukkal ragadták a megbokrosodott lovak. Megpróbál a bakra kapaszkodni, hogy segítsen a hajtónak, ám az egyre növekvő sebesség miatt nem tudott, így inkább várandós feleségét próbálta megóvni attól, hogy az kizuhanjon a becslések szerint 60 kilométer/órára felgyorsult kocsiból. A sebesen száguldó hintó a Kölcsey utcai derékszögű kanyart már nem tudta bevenni, lovastól mindenestől az árokba borult. Az 54 esztendős, gyakorlott kocsinak számító hajtó -, aki 5 éve vásárolta a lovait, s rendszeresen járt hintójával ballagásokra, lakodalmakra – fejjel zuhant neki az egyik fának, s a helyszínen életét vesztette.

Még jól látszik a lakodalmi hintó nyoma az árok szélénél.

A vőlegény kulcscsonttörést, illetve kisebb fej- és lábsérüléseket szenvedett, míg a menyasszony zúzódásokkal úszta meg a balesetet. Mindkettejüket kórházba szállították, majd este 10 körül el is engedték. A vőlegény kulcscsont törését hétfőn operálják.

– Itt hagyomány volt, hogy a templomi fogadalom után lovas kocsival mennek egy kört a faluban a friss házasok. Tegnap is ekkor történt a baleset. A füvet locsoltam, amikor meghallottam, hogy a fogatot hajtó már próbálja vezényszóval visszafogni a lovakat. Nagyon messziről hallottam. Kinéztem az utcára és ekkor láttam, hogy nagyon vágtat a ló – mesélte Veréb József, aki elsőként sietett segíteni. – Nem álltak meg az állatok, csak egyenesen mentek. Ekkor tudtam, hogy baj lesz. – Azonnal hívta a mentőket, amikor meglátta, hogy az árokba kötött ki a kocsi. A baleset sérültjein a násznép és a bámészkodók is azonnal próbáltak segíteni, de előbb a lovakat fogták ki és vezették el, nehogy még nagyobb bajt okozzanak.

Veréb József mutatja, hol történt a baleset.

Mint megtudtuk, körülbelül 5-6 fogat ment egymás mögött. Az első lovas kocsin a zenészek ültek, a másodikban pedig a friss házasok.
– Apátfala Község Önkormányzata részvétét fejezi ki a gyászoló családjának, valamint mélységes sajnálatot a tragikus események miatt a Beke családnak – mondta Szekeres Ferenc polgármester.

Az RTL Klub riportja: