A makói pályakezdőket segítenék munkához

Négy hónapon belül munkát adnának a 25 év alatti pályakezdőknek azon támogatások segítségével, melyet a megyei kormányhivatal foglalkoztatási főosztálya munkáltatói road show-ján ma  ismertettek a makói vállalkozókkal. Akkora volt az érdeklődés, hogy még a munkaügyi központ folyosójára is kiszorultak a teremből az érdeklődők.
 

Rosszullétek tarkították a trianoni megemlékezést

Szerencsétlen időpontban, délelőtt 11-kor kezdődött a Nemzeti Összetartozás Napján a trianoni békediktátumra való városi emlékezés. Az ezen részt venni kívánó felnőttek ugyanis dolgoztak, a kivezényelt iskolások pedig a nagy melegben ájuldoztak, illetve a naptól pirosra sülhettek a résztvevők. Barna Gábor kabinetvezető szerint nem volt kötelező az iskolások részvétele.