Makó

Átvették megmegbízólevelüket az új makói bírósági ülnökök


Ma délelőtt a városháza dísztermében vették át a bírósági ülnökök megbízólevelüket és tettek esküt. Farkas Éva Erzsébet polgármester 10 bírósági ülnöknek nyújtotta át megbízólevelét, a Gilingerné Ráday Krisztina, a Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke és Birta Júlia Mihaéla, a Román Nemzetiségi Önkormányzat elnöke 1- 1 ülnöknek adta át az okiratot.

Farkas Éva Erzsébet ünnepi köszöntőjében elmondta, hogy az ülnökök kötelezettsége Magyarország Alaptörvényéhez való hű és lelkiismeretes, törvényeknek megfelelő szolgálatot jelent. Hozzátette: az ítélkezés során szükség van segítő munkájukra, bölcsességükre, élettapasztalatukra, mellyel a bírák szakmai tevékenységét egészítik ki. Felhívta arra is a figyelmet, hogy munkájuk során reflektorfénybe kerülhetnek,  hiszen olyan helyi bírósági ügyek is vannak, melyek a nyilvánosságot is érdekelni fogják. A lelkiismeretes szolgálatot éppen ezért részlehajlás nélkül kell végezniük. Ehhez kívánt mindannyiuknak eredményes munkát.

Az eskü szövegét dr. Bittera Ádám a Makói Járásbírósági elnök olvasta elő az újonnan megválasztott ülnököknek. Az ünnepi esemény kötetlen beszélgetéssel és a további feladatok megbeszélésével zárult.