Hírek

29 zsáknyi szemét gyűlt össze Apátfalván


Gajáta Fanni – Apátfalva

Pénteken a Dózsa György Általános Iskola 147 diákja és 83 óvodás, szombaton pedig 29 civil csatlakozott az ötödik alkalommal megszervezett Te Szedd – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akcióhoz. Az apátfalvi Maros-parton és a töltésen a apátfalvi önkormányzat és a Faluház dolgozói, a Hagyományőrző Csoport, az Ifjúsági Csoport, az Apátfalvi Szociális Alapszolgáltatási Központ és a civilek segítségével tisztult meg. Szekeres Ferenc polgármester elmondta: szeretné, ha minél többen odafigyelnének a környezetünk tisztaságára.

– Azért csatlakoztunk a Te szedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért mozgalomhoz, hogy közösen megtisztítsuk a környezetünket. Szeretnénk, ha minél több ember kifejezésére juttatná a benne meglévő igényt a tisztaságra és felhagyna a szemeteléssel, hiszen ha a kukába kerül a szemét, nincs mit összeszedni. Az akció célja az is, hogy minél többen ráéreznének az önkénteskedés ízére – nyilatkozta a polgármester.

Elárulta, hogy az akció keretein belül egy munkavédelmi oktatást kaptak a résztvevők, amely után kezdődött a szemétgyűjtés. A zsákokat, kesztyűket és a kötözőket a Te Szedd biztosította. A munka befejezése után vidám hangulatú ebéddel zárták a napot az akciókban résztvevők.