Hírek

Lázár János a harmadik legbefolyásosabb magyar


Lázár János a harmadik legbefolyásosabb magyar a Napi.hu gazdasági hírportál gondozásában megjelent, “A 100 leggazdagabb” című kiadvány szerint. Az összeállításban az idén másodszor szerepel egy szigorúan szubjektív lista – Befolyás-barométer címmel – az ország legbefolyásosabb embereiről. Ezt a rangsort továbbra is Orbán Viktor miniszterelnök vezeti Csányi Sándor előtt, míg a harmadik helyen Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter áll.

A legbefolyásosabb magyarok rangsorát az indokolja, hogy a vagyon nagysága nem feltétlenül jár azonos mértékű befolyással és fordítva: vannak olyan befolyásos emberek, akik vélhetően nem rendelkeznek tízmilliárdokban mérhető vagyonnal, mégis jelentős hatást gyakorolhatnak Magyarország gazdasági és társadalmi életére – írta a Napi.hu.

A leggazdagabbak listáját továbbra is Csányi Sándor, az OTP bank vezére, a Mol alelnöke vezeti. Csányi tavaly újabb 15 milliárddal, 165 milliárd forintra gyarapította vagyonát, így 2011 óta megszakítás nélkül ötödször lett a leggazdagabb magyar.

Az OTP Bank első emberét Bige László, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa követi 160 milliárd forinttal, míg a harmadik helyre a Fotex-csoport főtulajdonosa, Várszegi Gábor került, akinek vagyona 115 milliárd forintra nőtt. A dobogó közvetlen közelében helyezkedik el két egykori listavezető is: Demján Sándor (93 milliárd forint) és Széles Gábor (92 milliárd forint). A tavalyi bronzérmes, az online erotikus szolgáltatásokból meggazdagodott Gattyán György vagyona viszont egy adóhivatali vizsgálathoz kapcsolódó zárolás miatt egy év alatt 135 milliárdról 90 milliárd forintra csökkent – ez idén a hatodik helyre volt elég.

 

A legbefolyásosabbak: