Hírek

Török Miklós korrigált


“A DK nem is ismerheti el, hogy burkolt adó volt-e az állítólag magas makói vízdíjban, mert nem volt részese az előző képviselő-testületnek.

A “burkolt adó” amit vásárhelyi kolléganőd belevarázsolt a számba valójában bérleti díj, amit a szolgáltató fizet az önkormányzatnak, amely ebből egy rekonstrukciós és fejlesztési keretet hoz létre, más célra ez az összeg nem fordítható. EU-s fenntarthatósági követelmény ennek az alapnak a megléte. Ez ma már a hatályos víziközműtörvény előírása.

 A harmadik pontosításra szoruló megállapítás, hogy a Demokratikus Koalíció helyi vezetőségének első közleményét a Medgyesi Pál városvezetés általi meghurcoltatása és a testületi ülésen való meghallgatásának elutasítása sarkallta megírásra, tisztán elvi alapon. A közlemény megjelenése után vettük föl a kapcsolatot Medgyesi Pállal, akitől információkat beszerezve írtuk meg az újabb közleményt.

Továbbá sajnálattal vettem tudomásul, hogy az Alföldvíz Zrt. által a polgármestereknek küldött levél témája, melyben értesíti a polgármestereket, hogy a lecsökkentett mértékű bérleti díjat sem tudja kifizetni az önkormányzatoknak, említés szinjén sem szerepel a cikkben.

Köszönettel: Török Miklós

A Vásárhelyi Városi Tévé összefoglalója: