Makó

Kokikat is osztott a bántalmazással vádolt kiszombori pedagógus


Makó Híradó
A vádirat lényege szerint a testnevelés, földrajz szakos tanárként dolgozó vádlott tavaly május 16-án egy a kiszombori általános iskolában általa tartott testnevelés óra közben a kiskorú sértettet a tornateremből kiküldte az ellenőrző füzetéért, mivel a gyermek futás közben egy zsámolyba belerúgott. A gyerek (aki azóta már nem az iskola diákja) kifelé menet a jobb keze középső ujját felemelve a vádlott felé mutatott. A tanár ekkor a gyerek után ment az üres folyosóra, ahol azt a nyakánál fogva egy ízben a falhoz szorította kezével, miközben emelt hangon, indulatosan beszélt hozzá. A tanár aki cselekményét közfeladata ellátása során valósította meg, a bántalmazást követően a sértettet visszaküldte a testnevelés órára. A bántalmazás következtében a sértett 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Dr. Lakatos Lajos Sándor bíró a mai tárgyalási napon három tanút is meghallgatott az ügyben. Szabóné Vígh Erzsébet igazgató, többek közt azt mondta, hogy a tornateremben történtekről az iskolatitkártól értesült. Amikor lement a helyszínre a sértett fiú úgy mondta el neki mi történt, hogy közben nem nézett a szemébe. Az intézményvezető hozzátette: arra nem emlékszik, hogy látott-e sérülést a fiún. Szavaiból kiderült, hogy a vádlott azt mondta, a gyereket önvédelemből tolta el magától. Az igazgató arról nem tudott, hogy korábban volt-e konfliktus a vádlott és a sértett gyermek között. A tanár a történtek miatt fegyelmit, míg a diák írásbeli megrovást kapott. Úgy emlékezett, hogy – a sértett nagymamája előző tárgyaláson tett vallomásával ellentétben – nem ő és az igazgató-helyettes mentek ki a gyermek lakására. hogy rávegyék a szülőt, hogy vonja vissza a feljelentést, hanem az édesanyja ajánlotta ezt fel, miután az iskola és a KLIK vizsgálati jegyzőkönyve lezárása előtt.

A bírói kérdésre azonban az édesanya a tárgyaláson fenntartotta, hogy az igazgatója és helyettese felkeresték őket odahaza, de mert nem akart velük találkozni a gyermek nagymamájának mondták, hogy vonják vissza a feljelentést, hogy ne legyen belőle folytatás.

Haklik János igazgató-helyettes vallomásában elmondta, ő is az iskolatitkártól értesült a történtekről. Ő is azt mondta, hogy amikor a történtekről készült iskolai jegyzőkönyv elkészült, a szülő ajánlotta fel, hogy szeretné visszavonni a feljelentést. (A bűncselekmény azonban hivatalból üldözendő, így azt a szülő nem tehette meg – a szerk.)
Nem sokat látott és hallott a történtekből vádlottal a két osztálynak összevont testnevelés órát tartó Simor Gábor tanár. Azt azonban igen, hogy a vádlott rászólt a sértett fiúra, aki dühösen bemutatott neki, majd kiment a tornateremből. A vádlott kisvártatva utána ment.

A bíró ezt követően ismertette a sértett, illetve 5 kiskorú tanú vallomását. Az előbbi fenntartotta a vádiratban leírtakat, míg az utóbbiak arról számoltak be, hogy a diáktársul elfáradt az órai futás közben, meg-megállt, de a vádlott rászólt, hogy fusson tovább. A gyerekek szerint erre a fiú vörös lett dühében és bemutatott a tanárnak, mire az kiküldte a folyosóra az ellenőrzőjéért, majd kisvártatva utána ment.

A gyerekek közül volt aki látta, hogy amikor a gyerek visszatért a tornatetembe, vörös folt volt a nyakán, volt akinek azt csak később mutatta meg. A vádlott pedagógusról pedig mind azt mondták, hogy szigorú, de elsősorban szóban fegyelmez. Majd ha ez nem használ, csak akkor kéri el az ellenőrzőkönyvet. Több gyerek azonban vallomásban elmondta, hogy a vádlott pedagógus szokott kokikat is adni, az egyikőjük pedig egy emberséges pofont is kapott már tőle. Igaz a gyerek szerint is megérdemelten.
A bíróság ismertette, hogy dr. Kiss Katalin háziorvost a sértett gyermek a történtek napján nem kereste fel, amikor május 22-én nála járt, akkor pedig csak felső légúti megbetegedést diagnosztizált nála.

A bíróság végül bizonyítás kiegészítés miatt a tárgyalást elnapolta. A következő tárgyaláson ugyanis szeretnék, ha részt venne a 14 életévét már betöltött, vallomása szerint a történtek idején 165 centi magas és 93 kilós sértettet, mert a bíróság szerint az ügyben jelentősége van a sértett és a vádlott testarányainak, illetve meghallgatnák az ügy szakértőjét. És továbbra is várják a sértett jelenlegi tanintézménye, a deszki iskola a diákról adott jellemzését. És ismét beidézik a sértett gyermek nagymamáját, hogy tisztázzák, valóban rá akarta el beszélni az igazgató és helyettese, hogy vonják vissza a feljelentést – ahogy az a előző tárgyaláson tett vallomásában elmondta.