Hírek

Adócsökkentő költségvetés jön


Ma a kormány benyújtotta a 2016. évre vonatkozó költségvetési törvényjavaslatot az Országgyűlésnek, amely várhatóan május végén kezdi megvitatni, s előreláthatólag június utolsó heteiben el is fogadja majd a jövő évi büdzsét, amely lehetővé teszi, hogy az érintettek felkészülhessenek, előre lássák a következő évi mozgásterüket.

A költségvetés tervezésekor a stabilitás megőrzését, az államadósság csökkenő pályán tartását, az alacsony államháztartási hiányt, valamint a bővülő foglalkoztatást és a növekvő gazdasági teljesítményt vette alapul a kormány. Ez teremti meg a lehetőségét annak, hogy a korábbi évekhez képest is több pénz maradhasson a magyar családoknál és a hazai gazdaságban: jövőre egységesen 15 százalékra mérséklődik a személyi jövedelemadó kulcsa, 5 százalék lesz a sertéshús áfája, mindemellett számos illeték és díj csökken vagy megszűnik, valamint alacsonyabb lesz a bankadó.

A családi adókedvezményt jövőre két gyermekre emelt összegben lehet igénybe venni, a jelenlegi kedvezmény az évtized végére fokozatosan a kétszeresére nő. Folytatódik a gyermekétkeztetési program, hiszen a kormány célja, hogy ne legyen éhező gyermek Magyarországon. A közfoglalkoztatás kiterjesztésével még több embernek lesz lehetősége, hogy a segélyezés rendszeréből visszatérhessen a munka világába. Az uniós támogatások elsősorban a gazdaságfejlesztést és a munkahelyteremtést célozzák majd, ugyanakkor jelentős forrás jut szociális és oktatási fejlesztésekre. A kormány továbbra is garantálja a nyugdíjak értékállóságát, míg a szociálisan leginkább rászorulókon az átalakított támogatási rendszer segítségével az állam felelősséget vállal azokért, akik nem képesek munkavégzésre, vagy nem kapnak munkát.

A 2016-ös költségvetés 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel és 2 százalékos költségvetési hiánnyal számol. Az államadósság pedig jövőre a tervek szerint 73,3%-os GDP-arányos szintre csökken.