Makó

Az olcsó paksi áram az ország versenyképessége záloga


Lázár János kijelentette: ha megszűnne hazánkban a paksi erőmű jelenlegi kapacitása, akkor hazánk elvesztené az áramtermelés legolcsóbb módját. Hangsúlyozta: Pakson állítják elő a hazai áramszükséglet negyven százalékát, és az itt jelentkező költségeknél bármely áramtermelési mód ötször drágább lenne. Így az LMP megnyilvánulása úgy értelmezhető, hogy inkább legyen az áram ötször drágább, csakhogy politikai programjuk teljesüljön. A miniszter ezzel szemben kijelentette: az ország inkább a további és folyamatos rezsicsökkentésben érdekelt.
Lázár János szólt arról is, hogy a magyar-orosz szerződéskötés az orosz-finn megállapodás mintájára történt, és azt az unió akceptálta. A miniszter kiemelte: a szerződés lehetőséget ad a kölcsön előtörlesztésére is, amelyre a magyar gazdaság jelenlegi folyamatai lehetőséget mutatnak. A szerzőség felmondására van lehetőség, azonban értelme nincs, mivel hazánk az elmúlt évtizedek legjobb ilyen szerződését kötötte meg, amely kapcsán Lázár János a német ipar vezetőinek véleményét idézte, akik szerint Magyarország versenyképessége a szakképzés mellett olcsóbb energián múlik, amelynek alapja az olcsó paksi áram.