Makó

Taroltak a VargaBalett táncosai


Bojtor Boglárka – Makó

– Április közepén az II. MezőTour Országos Balett és Moderntánc Fesztivál és Koreográfus Versenyen vettünk részt. A megmérettetés különlegessége az volt, hogy a koreográfus verseny a növendékeknek szólt- mondta Varga József, a Táncműhely művészeti vezetője. – A lányok először egy házi versenyen mérték össze tehetségüket, ahonnan az első három helyezettet beneveztük, hogy országosan is megismerjék őket. Sokat fejlődtek a növedékek, egyik jele ennek, hogy abból, amit tanultak már alkotni is képesek – tette hozzá.

A kis koreográfusok saját formanyelvüket vitték a színpadra. Tanáruk csak apróbb tanácsokkal látta el őket, de teljesen szabadkezet adott nekik. Ennek meg is lett az eredménye, mindhárom produkció aranyéremmel tért haza. Pásztor Viktória és Kubát Réka, A kislány és a madárka című koreográfiával klasszikus balett kategóriában az arany mellett még különdíjat is kapott. A Dreaming Girls, Balogh Molli, Boros Boglárka és Prágai Maja rendezésében ugyanebben a kategóriában szintén aranyat érdemelt. A táncműhely lányai igen sokoldalúak, ezt is mutatja, hogy moderntánc kategóriában is indultak, Csodaszép álom című koreográfiával, így Borka Fanni, Baranyi Natália, Vörös Lili és Hajnal Fanni nyakába is aranyérem került.

A verseny második része balett és moderntánc fesztivál, amit, nem meglepő módon arany minősítéssel zártak a makói lányok, másik három induló koreográfiával. A kétnapos versenyen tánckurzusokon is részt vehettek, ahol a makóiak voltak a kedvencek, így plusz órákra is bemehettek, új mozdulatokat sajátíthattak el.

Április 25-én az Országos Junior Táncművészeti Fesztiválon újra megmutatták a balerinák tehetségüket, melyet újabb elismeréssel jutalmazott a szakmai zsűri. A hatvanhat produkcióból egyetlen volt, mely maximális pontot ért el. Ők az Arabesque csoport, az Ördöglányok című produkcióval. Utánuk a Waltzer és a Spanyol tánc koreográfiájával osztott második helyezést ért el az Allongé csoport valamint Martonosi Alexa és Prágai Maja duettje.

A rengeteg aranyérmes táncot minden makói megismerheti majd a városnapon május 8-án. Makó hírnevét remélhetőleg tovább öregbítik majd a lányok, ugyanis a versenyszezon nem ért véget.