Hírek

Sütikóstolás is volt a Galamb diáknapján


Évtizedeken át fordított nappal ünnepeltek a mai galambos diákok elődei. A Galamb nap a 2000-res évek eleje óta zajlik sport vetélkedőkkel, tréfás előadásokkal koncertekkel. Ma azonban, ahogy tavaly is, már a Hagymatikumban rendezték ezt meg.
– Tavaly szakadó eső volt, ma reggel csak hűvös van, reméljük jövőre már meleg is lesz ezen a napon – mondta Horváth Zoltán igazgató.

A Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola több mint 500 diákja reggel ingyen mehetett be a fürdőbe, s a szauna kivételével mindent használhatott.

A gyerekek sport- és játékosvetélkedőkön vehettek részt vagy egyszerűen beülhettek a medencébe is – a csapatépítés jegyében.
Reggel a gyerekek már a kinti medencében fröcskölték egymást, kosaraztak, strandröplabdáztak és lábtengóztak is. A fázósabbak sütit kóstolhattak és pontozhattak az éttermi részben, illetve sakkoztak vagy beszélgettek. Persze a legtöbben a benti medencékben nyúltak el élvezték a tanításmentes napot, melyre a koronát a közös ebéd tette fel.

További képeink: