Hírek

Török Dominik a makói Vadnyugat hőse


Gajáta Fanni – Makó

Immáron 8. alkalommal rendezték meg a Bábel napi vetélkedőt a SZIGNUM-ban. A térségi iskolákból Kiszomborról jöttek a legtöbben idén, de szép számmal érkeztek a szegedi Karolina iskolából, illetve a makói Bartók, Almási és Szikszay iskolákból is.

Nyüzsögtek a résztvevők.

200-250 helyi és térségi diák érkezett a rendezvényre, melyen a gyerekek részt vehettek egy vetélkedőn, az iskola előtt dobálhattak patkót és gumicsizmát és jelmezversenyen is indulhattak.

Magasra repült a csízma.

– Nyolc évvel ezelőtt kötelezte el magát a Szent István Gimnázium Egyházi Iskola az idegen nyelvek oktatása mellett. Úgy gondoltuk, ezért megszervezzük a nyelvek napját, a Bábel napot. Az évek során annyiban változott, hogy nem csak a nyelvekről szól, inkább a kultúráról, ország ismeretről, érdekes adatok megismerésére szolgál ez a nap – osztotta meg velünk Csapóné Mátó Mónika angol-német szakos pedagógus. – Minden évben más tematikát találunk ki, az idei évre a Vadnyugatra esett a választás.

Pihenőben Török Dominik, a Vadnyugat hőse.

A kvíz után a gyerekek Amerika egyik kedvenc ételét, a hamburgert fogyaszthatták. Az uzsonnázást követően az iskola előtti téren különböző vadnyugati ügyességi játékok várták őket: patkóval és gumicsizmát dobálhattak és konzerveket kellett eltalálniuk. A legjobb eredményt a szignumos Török Dominik érte el, aki elmondta, hogy nagyon jól érezte magát egész nap, kedvenc játéka a konzervdoboz célba dobás volt.

Egy indián, cowboyok, cowgirlök és banditák a színpadon.

A jelmezverseny során sokan cowboyként vagy cowgirlként indultak, de banditának és az indiánnak való beöltözés is sikeres volt.