Hírek

Pőtyögnek a makói múzeumigazgatói pályázatok


Korom András – Makó

Idén február 11-i ülésen mentette fel a makói képviselő-testület Forgó Gézát, a makói József Attila Városi Könyvtár és Múzeum igazgatóját vezetői teendői alól. A döntést – a zárt ülést követően – Farkas Éva Erzsébet polgármester jelentette be, ám nyilvánosan sem akkor, sem azóta nem indokolta a felmentés okát vagy okait. Pedig korábban – amikor a Hagymaház, azaz Makó Városi Kulturális-Közművelődési Nonprofit Kft. előző ügyvezetőjét mentette fel – még megtette.

Forgó Géza történész-muzeológust egyébként az előző testület nevezte ki még 2013. szeptember 25-i zárt ülésén 5 esztendőre, havi 296 ezer forint fizetéssel az összevont könyvtár és múzeum élére. A két intézmény vezetését 2014. januárjától azért látta el, mert a könyvtár korábbi igazgatóját, Mátó Erzsébetet, aki 2014. június elsején nyugdíjba vonult, már január elsejével felmentették a munkavégzés alól.

Az új igazgató menesztésének ténye sokakat meglepett a városban, hiszen Forgó Géza évtizedek óta dolgozott a múzeumban, ahol annak idején teremőrként kezdte. Az igazgató munkájával aligha lehetett elégedetlen az új városvezetés, hiszen maradhatott az intézményben, csak vezetői posztjától fosztották meg.

A makói önkormányzat pályázatot írt ki a könyvtár és múzeum vezetői teendőinek betöltésére, melyben – többek közt – szakirányú végzettséget és legalább öt év vezetői tapasztalatot vártak el a jelentkezőktől. Akik közül előnyt élvez, ha valaki a főiskolai helyett egyetemi diplomával rendelkezik. A pályázat elbírálásának határideje április 12-én járt le. A testület az ügyben várhatóan a jövő heti ülésen hoz döntést. Az új igazgató egyébként valószínűleg azonnal munkába is állhat. Fizetését a közalkalmazotti törvény határozza meg. Forgó Gézának intézményvezetőként egyébként kinevezésekor havi 296 ezer forintot állapítottak meg.

Az eredetileg javasolt öt helyett hat fős bizottságot szavazott meg a makói képviselő-testület a makói könyvtár és múzeum igazgatói pályázatának elbírálására.

A legutóbbi rendkívüli ülésen ugyanis Marosvári Attila (PSZM) települési képviselő azt javasolta, hogy ha már az összevont intézmény része a József Attila Városi Könyvtár, akkor a bizottságban kapjon helyet könyvtáros is. Így lett a bizottság tagja Bárkányi Ildikó főmuzeológus, néprajzkutató, a szegedi Móra Ferenc Múzeum tudományos igazgatóhelyettese, Fodor Ferenc, a Móra Ferenc Múzeum főmuzeológusa, néprajzkutató, Halmágyi Pál, a makói múzeum nyugalmazott igazgatója, Kovács Sándor települési képviselő, a Makovecz Bizottság elnöke és Farkas Éva Erzsébet polgármester mellett Palánkainé Sebők Zsuzsanna, a szegedi Somogyi Könyvtár igazgatója.

Értesülésünk szerint a József Attila Városi Könyvtár és Múzeum igazgatói pályázatára három pályázat érkezett, s a pályázókat a bizottság zárt ajtók mögött már meg is hallgatta.

Hogy kik ők, azt viszonylag kevesen tudják biztosan. Érthető okokból még a pályázatokba betekintő képviselőkkel is titoktartási nyilatkozatot írattak alá.

Az azonban mindezek ellenére közszájon forog a városban, hogy a három pályázó egyike sem felel meg teljesen az önkormányzat által kiírt pályázatnak.
A hírportálunknak hivatalosan meg nem erősített információk szerint ugyanis az egyik pályázónak az előírt legalább öt év vezetői tapasztalata hiányzik, a másiknak nincs honosítva a külföldi diplomája, míg a harmadik pályázó – bár a megfelelő végzettséggel rendelkezik – nyelvvizsga híján eddig nem kaphatta meg a diplomáját.