Makó

Nyár közepére befejezik a csatornázás utáni úthelyreállítást


Gajáta Fanni – Makó

A projekt keretében hat településen, Apátfalván, Földeákon, Kiszomboron, Magyarcsanádon, Makón és Maroslelén épült ki a teljes csatornahálózat, ezen felül Makón a már meglévő hálózat felújítása és a szennyvíztelep rekonstrukciója valósult meg.

A hátralévő munkák befejezésére kiírt közbeszerzés szerzédésének teljesítése várhatóan szeptemberben fejeződik be, a szükséges összeg már a Makó és Térsége Szennyvízcsatornázási Társulás rendelkezésére áll. A még visszalévő fázisban olyan helyeken épül meg a szennyvízcsatorna, ahol eddig műszakilag még nem voltak adottak a feltételek, másrészt a nyomás alatti szennyvízelvezetési hálózat kiegészítése történik meg. A 263 millió forintos utómunka során három nyomóvezetéket kell újraépíteni, valamint néhány utcában kell elvégezni a helyreállítást.

Ortutay Miklós elmondta: a csatornázásra azért volt szükség Makón és a környéken lévő településeken, mivel a szennyvízelvezetés megoldatlan volt és ez környezetvédelmi veszélyt jelentett. A szennyvíz-csatornahálózat fejlesztése és kiépítése, illetve a szennyvíz és szennyvíziszap-kezelésének fejlesztései álltak a beruházás középpontjában. A szennyvíz tisztítására  Európában először Makón bevezetett ICEAS-technológiát alkalmaznak.

– A projektben résztvevő településeken a próbaüzem befejeződött, jelenleg a garanciális javításokat végzik a kivitelezők – tette hozzál Ortutay Miklós, projektmenedzser.

A beruházás teljes összege 13 milliárd 498 millió 63 ezer 96 forint volt, ebből 11 milliárd 7 millió 637 ezer 710 forint az állami és uniós támogatás. Ebből a pénzből épülhetett meg 34 körzeti és 2000-nél is több házi átemelő, 345 ezer négyzetméter új burkolat, több mint 14 ezer házi bekötés és több mint 50 ezer lakóegységre bővült a szennyvíztisztító- és kezelőtelep.

 
Ortutay Miklós: nem maradnak ki települések az utak helyreállításából..
 
– Az utak helyreállítására fordítottuk a társulatnál felszabadult pénzeket – hangzott el a mai városházi sajtóbeszélgetésen. – Négy településen az útjavítások megszakadtak, azonban május elejére várható a szerződés erre a megoldásra és reményeink szerint nyár közepére itt is járhatóak lesznek az utak. Makón is maradtak ki utcák, ahol a csatornázás még várat magára, illetve még nyomóvezetékek kialakítása is hátra van – mondta el Ortutay Miklós.