Hírek

Az apátfalvi exelnök megütötte a focicsapat edzőjét


Az egyik makói szórakozóhely előtt ma hajnalban Papp Sándor, a megyei II. osztályú Apátfalva futballcsapatának exelnöke megütötte Majó Ádámot, a jelenlegi edzőt. Papp elismerte az ütést, ám szerinte csak egy pofont adott Majónak, amelyre meg volt az oka – írja a Délmagyar.

Az Apátfalva szombati a Kiskundorozsma elleni 1-0-ás győzelme után a csapat tagjai  vacsoráztak majd a makói játékosok autóval egy makói szórakozóhelyre utaztak, ahol az edzőt, Majó Ádámot megütötte Papp Sándor, az egyesület korábbi elnöke.

Az előbbi szerint a hajnali kettőkor az álcsúcsára kapott ütés, mely miatt rongybabaként esett össze, kiugrott műtött térde és kibicsaklott a bokája, az elnök tavalyi leváltására vezethető vissza. Papp, a volt elnök ugyanis őt okolta ezért. – Ahogy fel bírtam kelni, hívtam a rendőrséget, ő egy ideig jött utánam, olyanokat mondott, hogy „Megdöglesz, te g*ci!”, meg hogy „Kicsinállak!”, majd beült az autójába, és elhúzta a csíkot. Jelenleg itthon fekszem, nem tudok lábra állni, valószínűleg elszakadt a bokaszalagom. Az első diagnózis szerint nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedtem, de még további vizsgálatok várnak rám  – mondta a Délmagyarországnak Majó Ádám, aki feljelentést tett a rendőrségen, s jelenleg testnevelőtanárként munkaképtelen.

Papp Sándort, az Apátfalva korábbi elnökét is elérte a lap, aki elismerte, hogy adott egy pofont az edzőnek, de hogy miért, azt nem árulta el. Cáfolta, hogy tavaly leváltották volna, azt mondta, ő mondott le. – Azt gondolom, a megyei futballban sokan tudják róla, hogy egy s*ggnyaló, nem tartják őt egyenes embernek, most pedig minden követ megmozgat, hogy ártson nekem – tette hozzá Papp Sándor.