Makó

A Hagymaháztól Nagyszentmiklósig halad a Bartók Béla emléktúra


Kozserán Beáta – Makó

– A tavalyi sikeres túrából kiindulva idén 50-60 emberre számítunk. Többen jelezték már részvételi szándékukat, többek között a makói spinninges csoport is velünk teker majd szombaton. Próbálunk nyitni a lakosság, és a fiatalság felé is, ebben segít nekünk az Egészségfejlesztési Iroda. Voltak már korábban is programjaink, a Maros-partot kihasználva, Makónak nagyon jó adottságai vannak a természetjáráshoz, ezt próbáljuk kiélvezni, emellett rengeteg nevezetességet ismerhetünk meg egy-egy túra során. Sokan nem tudják, hogy milyen szépségei vannak a környéknek, és ha ezt nem tudjuk, akkor ezek előbb-utóbb eltűnnek. Nyáron újra lesznek vízi túrák, fürdőfesztivál, családi sportnap és lovasbemutató is – mondta portálunknak Kovács Gábor, a túra egyik szervezője.

Mint minden évben, így idén is Bartók Béla születésnapi emléktúrája nyitja meg a szezont a Makói Természetbarát Sportegyesület köreiben. Mendei Árpád, nyugalmazott pedagógusként, volt intézményvezetőként, valamint gyakorlott túraszervezőként, nem utolsó sorban Makó díszpolgáraként, korábbi munkahelyén, a Kálvin téri iskolában, és az egyesület színeiben is több kirándulást szervezett a gyerekeknek, a szülőknek, és barátainak is.

– Az ilyen túrákon mára már általában én vagyok a legidősebb, és talán a mostani kirándulásunkon is én leszek, de amíg bírom, és jól esik, menni fogok. A tavalyi természetjáráson az általános iskolásoktól kezdve a középiskolásokig, családoktól kezdve a rendszeres sportkedvelőkig bárki részt vehetett. Megfelelő felszereltséggel és felkészültséggel mindenkit szívesen látunk az idei emléktúrán is. A nap fénypontja az lesz, amikor a makói csoport megemlékezik Bartók Béláról, de emellett egy marha jót biciklizik a társaság – fogalmazott Mendei Árpád.

A túra szombaton délelőtt 9 órakor kezdődik. A Hagymaház előtt rövid tájékoztatást követően Makó-kiszombori határátkelő-Csanád irányába haladnak majd a résztvevők.

– Csanádon megállunk a templomban, megnézzük Szent Gellért szarkofágját, valamint Révai Miklós emlék táblájánál is lesz egy kisebb beszéd. Ha lesz lehetőségünk, felmegyünk a templomtoronyba is, illetve a Maros-parton megtekintjük a lebontott közúti híd pilléreit. Ha sikerül, bemegyünk a gyönyörű ortodox szerb templomba is. Nagyszentmiklóson koszorút helyezünk el Bartók Béla szobránál, majd sétát teszünk a városközpontban. Ennek kapcsán megcsodáljuk a (volt) Nákó kastélyban lévő Bartók Béla emlékkiállítást, felkeressük Bartók Béla szülőházának helyét, rajta az emléktáblával, majd a temetőben tiszteletünket tesszük a Bartók család sírjánál. A hazaút során pedig megtekintjük a Csanád közelében nemrég épült kolostort is – ismertette a szombati programot a gyakorlott természetjáró – tette hozzá.

A túrához gépkocsival is lehet csatlakozni. A kerékpárosoknál kötelező felszerelés a kifogástalan műszaki állapotú kerékpár, tartalék belső gumi, szereléshez szükséges szerszámok, láthatósági mellény, útlevél, vagy személyi igazolvány.

Rossz idő esetén (erős szél, eső) a kerékpáros túra elmarad. A részvétel mindenki számára ingyenes! További információk: Mendei Árpád 06/20-337-84-21 vagy mendeiarpad@gmail.com