Makó

Brókerbotrány: a kormány segíteni akar azokon, akiknek elveszett a pénzük


Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter arról tájékoztatott, hogy a héten a kormány négy témával foglalkozik kiemelten.

Az egyik, hogy a következő időszakban a kormány 23 megyei jogú várossal köt együttműködési megállapodást. Mint mondta, a vidék fejlődésének kulcsa a vidéki városok fejlődése, ezért a kormány létrehozta a Modern városok elnevezésű programot, amelynek keretében elsőként Sopronnal kötöttek együttműködési megállapodást szerdán.

(Fotó: Botár Gergely/Miniszterelnökség.)

A paksi atomerőmű bővítése kapcsán a miniszter elmondta, miután az orosz féllel minden tárgyalást lezártak, az Országgyűlés pedig meghozta a szükséges jogszabályokat, a kormány megkezdte az egyeztetést az Európai Bizottsággal is. A paksi atomerőmű két új blokkjának üzemanyag-szállítási szerződését a finn modell alapján véglegesítik, a megállapodás hamarosan megszülethet. A Bizottsággal azonban még további két témában szükséges egyeztetni, versenyjogi, közbeszerzési kérdésekkel folytatódnak a tárgyalások.

A harmadik kiemelt téma, hogy március 1-jével lezárult egy korszak, a kormánynak jelentősen sikerült átalakítania a segélyezés rendszerét. Lázár János kiemelte, mindenki számíthat a kormányra, a rendszer jól és kiszámíthatóan működik.

Az úgynevezett „brókerbotrány” kapcsán a miniszter kifejtette, világosan bebizonyosodott, hogy a brókerek becsapták az embereket, ezért viselniük kell a felelősséget. A kormány fő célkitűzése a kérdésben pedig az, hogy segítsen azoknak, akiknek odaveszett a pénze – írja  a kormany.hu.