Hírek

Egy év próbaidőt kapott a mutogatós férfi


A Szegedi Járásbíróság gyorsított eljárás keretében jogerősen bűnösnek mondta ki T. B. vádlottat 3 rendbeli – egy esetben folytatólagosan elkövetett – szeméremsértés vétségében, ezért őt 1 évi időre próbára bocsátotta.

A jogerős ítélet lényege szerint T. B. tavaly tél és idén március 9. között időszakban Szegeden, a buszmegállókban, illetőleg a trolibuszokon és buszokon több alkalommal elővette nemi szervét nemi vágyának felkeltése és kielégítése céljából, majd önkielégítést végzett a közlekedni szándékozó nők előtt. Előfordult, hogy a vádlott egy a buszmegállóban várakozó hölgy előtt vette elő és mutogatta nemi szervét, majd azt a táskájával eltakarva felszállt a buszra, és ott ugyanazon személy előtt továbbfolytatta tevékenységét.

Március 9-én a vádlott úgy szállt fel a buszra, hogy sliccét előtte kigombolta, és a buszon nemi szervét a nadrágján keresztül fogdosta. Ezt követően leszállt a Széchenyi téren, és nemi vágyának felkeltése, illetve kielégítése végett nadrágjából, a sliccén keresztül elővette nemi szervét, és azt közszemlére téve húzogatta. A vádlottat a bűncselekmény elkövetése közben tetten érték.

A bíróság ítéletét az ügyész, a vádlott és védője is tudomásul vették, így az jogerőre emelkedett.