Makó

Három napig zárva tart a makói földhivatal


Március 18-án leáll az adatbázis, mert 19-20-án az úgynevezett integrált nemzeti ingatlankataszter részeként, az adatbázis a Földmérési és Távérzékelési költségvetési szervhez kerül. Ez azt jelenti, hogy az országban lévő, közel 120 adatbázis helyett egy szerverparkba kerülnek a földhivatali adatbázisok. Erre azért volt szükség, mert az ingatlan-nyilvántartás elavult szervereken keresztül folyt, amelyek folyamatos karbantartására volt szükség.

A TAKARNET rendszeren, így az integrált Kormányablakokban is a Csongrád Megyei Kormányhivatal Földhivatalai elérhetőek maradnak a szünetelő ügyfélszolgálati idő alatt is, a 2015. március 18-i közhiteles állapotnak megfelelő adatokkal. Az első ügyfélfogadási nap március 24-én, kedden lesz.