Makó

13,8 millió az idei makói sporttámogatás – 21 egyesület kapja


Korom András – Makó

– Kiemeltem fontos az új városvezetés számára a kapcsolattartás a civil szervezetekkel és az egyesületek, köztük a sportegyesületek támogatása – jelentette ki Czirbus Gábor. Makó alpolgármestere elmondta, az utóbbiak számára felhívást adtak ki, melyben arra kértek 31 sportegyesületet, hogy pályázaton nyújtsák be az önkormányzatnak idei támogatási igényüket.

– 21 egyesület igényelt támogatást az önkormányzattól. A pályázatok elbírálásánál fontos szempont volt, hogy az egyesületek milyen egyéb juttatásokban részesülnek. Megvizsgáltuk, hogy az iparűzési adóból, társasági adóból milyen kedvezményekhez jutnak. Valamennyi egyesületet szerettük volna támogatni, azaz senkit sem akartunk a partvonalon kívül hagyni – tette hozzá az alpolgármester, aki arról, nem ismertette, melyik egyesület mekkora összeget kapott.
Az önkormányzat emberi erőforrások bizottsága javasolta a pénzügyi – ügyrendi bizottságnak a támogatások összegének elfogadását, melyet az utóbbi múlt szerdán jóvá is hagyott, 13 millió 850 ezer forint értékben.

– Akadt olyan sportegyesület, mely nem anyagi támogatást kért, hanem helységbérleti díjcsökkentést vagy éppen a horgásztó partrészének rendbetartását – tette hozzá Czirbus Gábor, azzal, hogy az önkormányzat a korábbi évekhez képest magasabb összeggel támogatja a kiemelkedő makói sportéletet. Elmondta: azokat az egyesületek kaptak komolyabb összeget, melyek nagy hangsúlyt fektetnek az utánpótlás nevelésre.

Márton Imre, az Erdei János Sportcsarnok vezetője, a létesítménnyel kapcsolatban elmondta: az idén megkezdik az idén 15 éves sportcsarnok karbantartását, mely első lépcsője a tető 18 milliós felújítása, hogy megszüntessék a beázást. A világítást is felújítják, ugyanis a jelenlegi égőcseréjét másfél évente 1,5 millióért végzik. Szeretnék korszerű LED-es világítást felszerelni és kifestetni is a már megkopott falakat, hiszen a csarnokban nem csak sportélet folyik, de szalagavatókat, civil egyesületi programokat rendeznek. Ráadásul fontossá vált a sportcsarnok elavult vízvezeték rendszerének felújítása is. Márton Imre becslése szerint mindezek több mint 50 millióba kerülnek.

A sportcsarnok vezetője hozzátette: a létesítményt március 1-je óta a barátok körök (elsősorban focisták) számára 50 százalékos kedvezményt nyújt, s ugyanilyen kedvezményt kapnak a Makó Kártya birtokosai, ha a kondicionáló termet akarják használni. A termet egyébkén már fél 7-től igénybe lehet venni.

A város különböző pályázati forrásokat keres – s ugyanerre kérte az egyesületeket is -, annak érdekében, hogy a sportegyesületek is kedvezménnyel vehessék igénybe a a sportcsarnokot. Az egyesületek belépti díjas hétvégi rendezvényei számára kedvezményes teremhasználati díjat biztosítanak.