Hírek

Visszakopogtat a tél Makóra


Sok csapadékkal és erős, olykor viharos széllel kezdődik a meteorológiai tavasz első hete. Eső lesz a jellemző, de többfelé hózápor, havazás is lehet. A hét elején még 10 Celsius-fok körüli meleg lesz, a hétvégén viszont néhol csak plusz 2 fokig melegszik a levegő – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az országos, középtávú előrejelzés szerint hétfőn többnyire borult lesz az ég, főként délután többfelé várható eső, zápor. Sokfelé a szél is megerősödik, a Dél-Dunántúlon időnként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb hőmérséklet plusz 1-6, a legmagasabb hőmérséklet 9-14 fok között alakul.

Kedden az ország nagy részén napos idő várható, északkeleten viszont néhol zápor is előfordulhat. A szél – a délnyugati területeket kivéve – többfelé erős, helyenként viharos lesz, majd délután fokozatosan mérséklődik a légmozgás. A leghidegebb órákban mínusz 1 és plusz 4 fok között, nappal plusz 7-11 fok között alakul a hőmérséklet.

Szerdán kezdetben fátyolfelhős, napos időre lehet számítani, majd délután délnyugat felől megvastagszik a felhőzet. Délutántól a déli és nyugati határvidéken és kissé beljebb szórványosan valószínű kisebb eső, zápor. Többfelé megélénkülhet a légmozgás. A minimumhőmérséklet mínusz 3 és plusz 3, a maximumhőmérséklet plusz 7-11 fok között valószínű.

Csütörtökön északon, északnyugaton lehet némi napsütés. A többi területen erősen felhős, borult idő várható, délen, délkeleten csapadék is valószínű. Többnyire eső várható, de főként a nap második felében helyenként havas eső, havazás is lehet. Többfelé megerősödik, a Nyugat-Dunántúlon viharossá is fokozódhat a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1 és plusz 4, a legmagasabb hőmérséklet plusz 3-9 fok között alakul.

Pénteken keleten szórványosan valószínű eső, havas eső, hó. A középső és nyugati országrészben helyenként alakul ki zápor, hózápor. Sokfelé erős széllökésekre is készülni kell. A minimumhőmérséklet mínusz 2 és plusz 3 fok között valószínű. A nappali maximumok plusz 2-7 fok között alakulnak.