Makó

Egy évig a német Versailles-ban tanul a makói fiú


Bojtor Boglárka – Makó

– Miért pont Németországot választottad tanulmányaid folytatására?
– Amikor jelentkeztem az egyetemre, már akkor is tudtam, hogy ha lesz ilyen lehetőségem, kihasználom. Először Linzbe akartam menni, de végül Potsdamra esett a választásom, itt az egyetemnek több kapcsolata van. Mostanra annyira elhaladtam a tanulmányaimmal, hogy azt is biztosabban mertem itthon hagyni. Persze az ügyintézés közben voltak kisebb problémák, néha már úgy éreztem, hogy nem éri meg az egész hercehurca, de kint persze megváltozott erről a véleményem – mondta Marci, aki ha már lehetett választani, az egy éves program mellett döntött, míg legtöbben csak egy szemeszterre mennek külföldre.

A postdami jogi kar.

– Mióta tanulsz németül? Nem volt benned félelem, hogy hogyan fogod megértetni magad és mit fogsz csinálni először egyedül?
– Már az óvodában is tanultam németül, persze akkor még csak mondókákat. Később az általános iskola alsó tagozatán nemzetiségi német tagozatra jártam Mezőberénybe. Utána Makóra költöztünk. Szerencsére sosem tanultam a németet, inkább rám ragadt a nyelv, sorozatokat néztem, olvasgattam németül. Természetes félelem szerintem mindenkiben van, ha hosszabb időre megy egyedül valahová. Attól nem féltem, hogy nem lesz társaságom.

– Hol laksz Potsdamban?
– Kollégiumban lakom, ami egy parkban áll. Mindenféle nemzetiség lakik ott, még indiai is. A park az UNESCO világörökség része, gyönyörű, csak az az egy hátránya van, hogy messze van mindentől. Az elején nem szerettem ott lakni, de már azt is otthonomnak nevezem. A város is nagyon szép, az ott élők a német Versailles-nak hívják.

– Mit tapasztaltál az egyetemen? Miben más az oktatás?
– Amikor először beültem az előadásra nagyon furcsa volt, hogy a hallgatók nem jegyzetelnek úgy, mint a gép. Megkapják a diasorokat, amit otthon átnéznek, és így az órákon inkább azokat a dolgokat beszélik meg az előadókkal, amit nem értenek. Kint mernek a diákok kérdezni. Sokkal gyakorlatiasabb ott az oktatás, mint itthon, valahogy jobban ráragad az emberre.  Még a vizsgán is belenézhettem a törvényekbe, ami nagyon furcsa volt.

– Találkoztál más furcsaságokkal is?
– Igen, például a péksütiknél ki van írva, hogy a megérintése magával vonja a vásárlást. Kiflit azonban sajnos nem csinálnak, az nagyon hiányzik és ezt több kint élő magyar is mondta már. Ezen kívül az út szélén a fák be vannak számozva, ami nagyon meglepett, mikor megláttam.

Az egyetem épülete a német Versailles-ban.

– Ha összehasonlítod a magyarokat és a németeket, mit elemnél ki?
– Szerintem Magyarországon sokkal kedvesebbek és közvetlenebbek az emberek, mint Németországban. Ezt előtte nem is gondoltam volna. Az is meglepő volt, hogy ott a diákokat jobban érdeklik a közéleti témák, és azt meg is vitatják egymás között. A két fővárost emelném még ki, Budapest sokkal szebb, még a németek szerint is, és nem utolsó sorban tisztább. Számomra azért Berlin is különleges, annak a lelke adja meg hangulatát.

– Most egy hónapig itthon vagy, várod már, hogy újra kimehess?
– Persze, nagyon szeretek itthon, de ha már megvan a lehetőségem teljesen kihasználom. Németországban az egyetemen márciusban nincs oktatás, kipihenik a vizsgákat. Nagy lehetőségnek tartom azt, hogy a szakdolgozatomhoz is a berlini könyvtárban kutathatok.